
A rengeteg fejlesztés ellenére panaszkodott az RTL Klub Házon kívül című műsorának Felcsút polgármestere, Mészáros László – olvasható a televízió megújult hírportálján, az RTL.hu-n.
A polgármester nem érzi úgy, hogy van alapja azoknak az ellenzéki támadásoknak, amelyek szerint azért van ennyire jó helyzetben Felcsút, mert Orbán Viktor itt nőtt fel és ő a miniszterelnök. „Én úgy érzem, inkább egy kicsit el vagyunk hanyagolva ezen a területen. Mert nem itt valósul meg minden legeslegelőször” – válaszolta a műsor erre vonatkozó kérdésére.
Mint a műsorban elhangzott, a településre bejegyzett cégek, többek között Mészáros Lőrinc érdekeltségei olyan mennyiségű adót fizetnek, hogy a község költségvetése valósággal szárnyal. 2013-ban 580 millió forintból gazdálkodott az önkormányzat, de ahogy teltek az évek, a bevételeik folyamatosan nőttek: a 2019-es rekordévben már 2,1 milliárd forintos volt a büdzsé.
Most éppen okosiskola épül, de tovább bővül a fociakadémia, és alakulnak a turisztikai beruházások is – jellemzően állami, vagyis közpénzből.
Az új iskoláról a polgármester a település november végi, éves közmeghallgatásán arról beszélt, hogy az nem csupán a helyeiknek készül. „Úgy néz ki, hogy az új tanévet szeptemberben már itt fogjuk tudni kezdeni, ebben a szép modern iskolában. Tisztelettel várjuk a környezőbeli gyerekeket is ezen a megnyitón és az iskolában. Az összértéke ennek 6,5 milliárd forint volt” – mondta Mészáros László polgármester. Az építkezés érdekessége, hogy útban volt egy víztorony, ezért azt odébb kellett rakni 64 millió forintért. Az iskolát a Mészáros Lőrinc családi érdekeltségébe tartozó Fejér BÁL Kft. építi.
A riportban elhangzott, hogy csak néhányan mentek el a közmeghallgatásra. Egy helyi asszony ezért amiatt méltatlankodott, hogy az esemény nem lett rendesen meghirdetve. A polgármester erre úgy reagált, hogy a nagyobb hírverés az országos sajtó érdeklődését is felkeltette volna.
Korábban egy 234 millió forintos uniós támogatásból már csónakázótavat csináltak a község záportározójából, amit most továbbfejlesztenek. A polgármester erről is beszélt a novemberi közmeghallgatáson: „A szigeten, ami a csónakázótó közepén van, lesz egy kilátóterasz, illetve a túloldalt egy étterem, a kettőt pedig egy híddal fogják összekötni, erre egyébként másfél milliárd forint támogatást adott a Magyar Turisztikai Ügynökség.” Az építő itt is a Mészáros Lőrinc családi érdekeltségébe tartozó Fejér BÁL Kft. A polgármester szerint a beruházás megtérül majd, igaz, nem a közeli jövőben. „Én úgy saccolom, hogy minimum lesz vagy 8-9 év. Simán” – mondta Mészáros László.
A Házon kívül stábja szeretett volna ennél pontosabb képet kapni arról, hogyan fog megtérülni a másfél milliárdos turisztikai beruházás, a projektet fizető turisztikai ügynökség azonban nem válaszolt az írásban feltett kérdésekre. A támogatásról semmilyen információt nem lehet találni az MTÜ honlapján sem, a beruházás a támogatott projektek között sem szerepel.