
A gomoly- és fátyolfelhők mellett mindenütt több órára kisüt a nap; szórványosan – először az ország nyugati és középső részén, estétől keletebbre is – előfordulhat zápor, zivatar – írja szerdai előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. A déli szél többfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik, de zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között valószínű.
Ami az orvosmeteorológiát illeti, az Időkép előrejelzése szerint szerdán sem érkezik front, a párássá, fülledté váló levegő nehéz légzést, légszomjat, rosszullétet okozhat. A változékony időben gyakori panasz lehet a fejfájás, rossz közérzet. Keringési problémák, vérnyomás-ingadozás is felléphet, főleg az idősebbek és szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedőknél. Többfelé megélénkülő déli, délnyugati szél, ez ingerlékenységet, nyugtalanságot, alvászavarokat válthat ki.
A közlekedésmeteorológiáról szólva szerdán a záporok, zivatarok miatt vizes, csúszós útszakaszokra számítani kell. Az erősebb csapadékgócokban hirtelen lecsökkenő látástávolság, vízátfolyások is megnehezíthetik a közlekedők dolgát. A megélénkülő déli, délnyugati szél hatására romolhat a járművek menetstabilitása.