
Zsuffa Tünde, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtószóvivője a Telex megkeresésére reagált az Erdő Péter ellen indított eljárásra. „Döbbenten értesültünk a sajtóból a SNAP bejelentéséről, hiszen hogyan tussolhatta el a főegyházmegye ezt az ügyet, hogyha 2015 nyarán, a hivatalos bejelentés megérkezése után villámgyors döntés született?” – mondta Zsuffa.
Az ügy előzménye, hogy hivatalosan is panaszt nyújtott be hat bíboros – köztük Erdő Péter esztergomi érsek – ellen egy ismert áldozatvédő szervezet, a papok visszaéléseit túlélők és egymást segítők hálózata. Ezt eljuttatták Pietro Parolin bíborosnak, a Szentszék államtitkárának is. Az áldozatvédő szervezet csütörtökön közzétette a hivatalos panaszokat is. Az egyházi vezetőket azzal vádolják, hogy eltussoltak, illetve rosszul kezeltek egyházi visszaéléseket. Az esztergomi érsek elleni panasz egy korábbi bántalmazási ügy rossz kezelését hozza fel – írja a 444. Erdő Pétert a The Survivors Network of those Abused by Priests (SNAP) panasza annyiban tartja felelősnek, hogy szerintük nem vizsgáltatta ki eléggé alaposan a 444.hu és a Válasz Online által részletesen feltárt Pető Attila-ügyet. A férfi névvel, arccal állította, hogy több mint húsz évvel ezelőtt, gyerekkorában egy katolikus pap molesztálta. Pető többször próbálta elérni, hogy a papot foglalkoztató Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kivizsgálja az ügyét, de kezdetben ennek semmilyen következménye nem volt.
A SNAP tizenöt pontban ismertette az ügyet, és a végén arra jutott, hogy „Erdő magatartása minden bizonnyal ártott a kiszolgáltatottaknak és botrányt okozott”, és ezzel az egyházi törvénykönyv 1378. kánonja szerint minősülő vétséget követett el. A bepanaszolt bíborosok között szerepel Erdő Péter mellett Kevin Farrell Írországból, Víctor Manuel Fernandez Argentínából, Mario Grech Máltáról, Robert Francis Prevost az Egyesült Államokból és Luis Antonio Tagle a Fülöp-szigetekről.
Zsuffa Tünde szerint 2015 nyarán, a hivatalos bejelentés után azonnal megkezdődött a kivizsgálás, a főegyházmegye többeket meghallgatott, majd körlevelet küldött ki arról, hogy felmentik az érintett papot a lelkészi megbízások alól. A papot évekkel később, további áldozatok jelentkezése után, 2016 végén eltiltották hivatásától. Zsuffa hozzátette, ezután 2016 júniusában a főegyházmegye kérte a pap laicizálását, „a legszigorúbb büntetést kapta úgy is, hogy a világi hatóságok nem ítélték őt végül el”. A laicizálás 2016 decemberében megtörtént a szóvivő szerint. Zsuffa arról is beszélt, hogy a főegyházmegye jelentette be az ügyet a rendőrségen.