A Fővárosi Ítélőtábla szerint mérlegelni kell a CATL-beruházás leállítását

A Fővárosi Ítélőtábla szerint mérlegelni kell a CATL-beruházás leállítását

A CATL tervezett akkumulátorgyára ellen tiltakoznak Mikepércsen 2023. március 15-én (Fotó: Magyar Hang/Szabó Zsolt László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Ismételten döntenie kell a Debreceni Törvényszéknek arról, hogy környezetvédelmi szempontok miatt leállítja-e a kínai CATL akkumulátorgyár-építkezését – számolt be róla a 24.hu.

Mint írták, az ügyben a Fővárosi Ítélőtábla a napokban hozta meg másodfokú végzését, ami megsemmisítette azt a korábbi ítéletet, amelyben a Debreceni Törvényszék visszautasította a kínai óriáscég 3000 milliárdos beruházásának leállítását. A indoklás többek között azt említi: „az elsőfokú bíróság nem végezte el Debrecen csúcsidőszakban történő vízellátásának ellátásbiztonsága közvetlen veszélyével kapcsolatos mérlegelést”. Az ítélőtábla így új eljárás lefolytatására utasította az elsőfokú bíróságot.

Az LMP közleményben reagált a hírre. Mint írták, üdvözlik az Ítélőtábla döntését, amely az ő és a Védegylet alapítvány közös beadványa alapján született, és álláspontjuk szerint az egyetlen helyes és felelősségteljes döntés a Debreceni Törvényszék előtt az, ha leállítja a CATL akkumulátorgyár megépítését. – Amennyiben a beruházás megvalósítását megtiltja az illetékes testület, az egy fontos mérföldkő lesz az Orbán-kormány életében, hiszen bebizonyosodik, hogy rossz úton jár az, aki a magyar emberek biztonsága és jövője helyett a külföldi multinacionális nagyvállalatok profitját helyezi előtérbe – tették hozzá.

Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden beszélt arról a Magyar Hang kérdésére, hogy ő maga sem lakna szívesen akkumulátorgyár közelében. Ezért szerinte a feladat annak megoldása, hogy hogyan lehet a lakókörnyezetet az ipari-gazdasági övezettől elválasztani. Arra is kitért, az önkormányzati, illetve a 2026-os választások közeledtével az akkugyárak ügye politikai termék lesz, a velük szemben álló politikai erők civilek mögé bújva fognak olyan támadásokat indítani, ami egy-egy beruházás blokkolására vonatkozik – ezekből bírósági ügyek lesznek. Úgy vélte, vannak olyan kínai gyárak, amelyekkel szemben a konkurencia azonnal küldi az aktivistákat, és szervezik ellenük a tüntetéseket, „ez egy üzleti modell”. – Sokféle érdek csap össze, hiszen óriási pénzről és üzletről beszélünk – mondta.