
A Szociális és Gyermevédelmi Főigazgatóság (SZGYF) Nógrád vármegyei kirendeltségének vezetője lett Fekete Zsolt, Salgótarján MSZP-s volt polgármestere – értesült a Magyar Hang. A mai magyarországi politikai viszonyok között ez meglepő lehet, a volt politikus szerint azonban semmi különös nincs benne, mert politikai szerepvállalása előtt is a gyermekvédelemben dolgozott.
Fekete Zsolt már hónapokkal a 2024-es önkormányzati választás előtt bejelentette, hogy nem indul Salgótarján polgármesteri székéért. A salgótarjáni 3100.hu portál akkori beszámolója szerint ezt azzal indokolta: ideje átadnia a stafétát a fiatalabb generációnak, valamint szerinte nem szabadna ugyanannak a személynek két ciklusnál tovább politikai-hatalmi pozícióban lennie.
Fekete Zsolt 2002-ben lett képviselőként a salgótarjáni közgyűlés tagja az MSZP színeiben, és majdnem két cikluson át volt polgármester: 2016-ban az akkori városvezető, Dóra Ottó halála után időközi választáson választották polgármesterré. A 2019-es önkormányzati választáson helyi egyesületek és a DK-Jobbik-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd támogatásával nyert. A 2024 júniusi önkormányzati választáson ugyanezekben a színekben már nem Fekete Zsolt, hanem Huszár Máté alpolgármester indult el polgármesterjelöltként, de nem nyert, és a közgyűlésben is a Fidesz szerzett többséget.
A Magyar Hang vette észre, hogy Fekete Zsolt az állami szférában kapott vezető pozíciót a leköszönése után: a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) Nógrád vármegyei kirendeltségét vezeti igazgatóként. Az SZGYF az a központi állami szerv, amely a szociális és gyermekvédelmi alap-és szakellátásról – idősek, fogyatékkal élők, szenvedélybetegek és veszélyeztetett, illetve családjukból kiemelt gyermekek ellátásáról – gondoskodik országszerte azokban az intézményekben, amelyek állami fenntartásúak.
A mai magyarországi politikai viszonyok között meglepő lehet, hogy egy korábban vezető pozícióban lévő ellenzéki politikus állami intézményben lehet vezető, ezért a Magyar Hang megkereste a volt polgármestert. Fekete Zsolt ugyanakkor kérdésünkre azt mondta, semmi különös nincs abban, hogy visszatért a szakmájába, mivel politikai pályája előtt már két évtizedig dolgozott a gyermekvédelemben, ezért szerinte logikus volt, hogy miután abbahagyja a politizálást, újra a szakmában keressen magának helyet. – Ennyi a rövid történet, semmi politikai háttere nincs. Hozzátartozik a témához, hogy Nógrád megyében a szakember-ellátottság nehéz kérdés – mondta a Magyar Hangnak. Fekete Zsolt ezután azt kérte, további kérdéseinkkel később keressük, de nem értük el újra cikkünk megjelenéséig.