A jobbikos botránnyal összefüggésbe hozott Földi István is indul a pártelnökségért

A jobbikos botránnyal összefüggésbe hozott Földi István is indul a pártelnökségért

Földi István (Fotó: Földi István / Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

– Szolgálatra jelentkezem a Jobbik elnökjelöltjeként – jelentette be közösségi oldalán Földi István. Földi neve azt követően került az utóbbi időkben a figyelem középpontjába, hogy a párt volt alelnökének, Szilágyi Györgynek az élettársa azzal vádolta meg a politikust, hogy egy rendezvényen megpróbálta őt megerőszakolni. Földi ezt cáfolta és jogi lépéseket helyezett kilátásba azok ellen, akik ezt állítják. A rendőrség mindenesetre nyomozást indított az ügyben, ám nem szexuális erőszak kísérlete, hanem személyi szabadság megsértésének bűntette miatt.

Földi posztjában arról írt, úgy szeretné szolgálni országosan a Jobbikot és a magyarságot, ahogy több, mint egy évtizede teszi azt a Szatmár-vidéken. – Hittel, becsülettel, elpusztíthatatlan erőként. Vallom, hogy a belső nyugalom mellett stabilitásra és építkezésre van szüksége közösségünknek. Tartanunk kell a néppárti vonalat, de egyben nem felejthetjük el azt sem, hogy honnan is indultunk – írta. 

Azzal kapcsolatban, hogy Földi jelentkezhet Jakab Péter megüresedett helyére, a Magyar Hanghoz is jutottak el információk, ám csütörtöki megkeresésünkkor ezt a politikus nem kívánta kommentálni. Nem Földi az első, aki bejelentkezik a posztra, csütörtökön Ander Balázs, a párt egyik jelenlegi alelnöke is jelezte, megméretteti magát a tisztségért. Ő arról írt: „Őszintén szembe kell néznünk azzal a szomorú ténnyel, hogy az elmúlt néhány év során közösségünk az ideológiai kiüresedés útjára lépett és a politikai senkiföldjén találta magát”.

Szintén indul Jakab korábbi elnökhelyettese, Gyöngyösi Márton, aki a párt májusi tisztújításán egyáltalán nem indult elnökségi posztért. Most Gyöngyösi közösségi oldalán azt írta: „Amikor egy rezsimmel harcolunk, akkor nem lehet sem álmodozni, sem az úton visszafordulni, sem kiegyezni az elnyomással! A Jobbik számára nincs más út, mint az, ha rendezzük sorainkat, és nemzeti-konzervatív értékrendünket képviselve megyünk tovább. Ezért úgy döntöttem, hogy jelentkezem a Jobbik elnöki tisztségéért”. 

⚠️ Amikor egy rezsimmel harcolunk, akkor nem lehet sem álmodozni, sem az úton visszafordulni, sem kiegyezni az...

Közzétette: Gyöngyösi Márton – 2022. június 17., péntek

Bár Jakab Pétert májusban újra elnökké választották, nemrég az elnökséggel való konfliktusa miatt lemondott a posztról, ugyanakkor a Jobbik parlamenti frakcióját továbbra is ő vezeti.

 

Címkék: Jobbik, Földi István