
Pénteken, bő egy héttel az advent előtt nyílt meg két karácsonyi vásár is Budapesten: az egyik a Bazilikánál, a másik a Vörösmarty téren. Ezzel kapcsolatban horror árakról számolt be a Pénzcentrum és a Szeretlek Magyarország is.
A belvárosban szívében Vörösmarty Classic Xmas néven új szervezőkel nyílt meg az adventi vásár. A tavalyi évben a vendéglátósok és gasztronómiai kiállítók jelentkezését azzal a feltétellel várták, hogy a menüsorban kedvező árú, a magyar családok pénztárcájához igazodó ételek, azaz maximum 1500 forintos egytálétel is legyen. Ez idén sem változott, minden nagykonyhai kiállítónál elérhető 1500 forintos egytálétel, a forralt bort pedig egységes áron, 1200 forintért vásárolhatják meg a látogatók.
Minden más azonban nagyon drága lett a helyszíni beszámolók szerint: egy főétel ára 4500 forinttól kezdődik és egészen 8500 forintig terjed. Egy négyfős családnak a legolcsóbb étellel és gyümölcsteával együtt 22 ezer forintot kell kifizetnie, ha úgy döntenek, hogy itt ebédelnek vagy vacsoráznak – állítja a portál.
A 2022-es árlista alapján 3 deci gyümölcstea 1000 forint, egy rétes 1500 forint, a sajtos vagy tejfölös lángos 2100 forint, a sült gesztenye adagja 2000 forint. A buborék gofri 3500-4000 forintba kerül, a brassói aprópecsenye egy adagja 5500, a marhapörkölt kenyérrel pedig 6000 forintot kóstál.