A kegyelmi botrány miatti influenszertüntetésnek köszönhetően már nyolc fiatal jutott lakhatáshoz
Az influenszerek által a gyermekvédelem érdekében szervezett tüntetés a Hősök terén (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Eddig négy lakást sikerült rászorulók számára megvásárolni a tavaly februári, kegyelmi botrány miatti influenszertüntetésen gyűjtött adományokból, de már tervben van az ötödik is – derült ki az RTL cikkéből. Felidézték, bár a szervezők eredeti célja 25 millió forint összegyűjtése volt, ebből jóval több mint 200 millió forint lett. 

A szervezők az Utcáról Lakásba Egyesületet kérték meg, hogy segítsenek majd egy rászoruló fiatalnak lakást találni, de a nem várt mértékű adománynak hála ma már nyolcan is lakhatáshoz jutottak, ráadásul további két személy beköltözése is szervezés alatt áll. Mint a cikk felhívta rá a figyelmet, az egyesület mentális és érzelmi támogatást is nyújt az érintett fiataloknak, miután sokszor hosszú folyamat vezet ahhoz, hogy valaki készen álljon egy önálló otthonba költözni.