
„Ilyen szutyok időben az ember nem tehet mást, mint a kocsma melegét választja ” – ezzel a felütéssel tett ki reklámnak is beillő Facebook-posztot a Tibi Atya-brandhez és hálózathoz tartozó Humbák Borkápolna. Hogy a bejegyzés egyértelműen kétértelmű maradjon, a csatolt képen Bese Gergő korábbi katolikus pap látható reverendában és kolláréban, ahogy fiatal fiúkkal iszik a borozóban – a fotót más szöveggel, a több mint egymilliós követővel rendelkező Tibi Atya Facebook-oldal is megosztotta.
A képet január 15-én és 17-én tették ki; a NER-kegyelt, de botrányos meleg orgiái miatt megbukott Besét már tavaly felfüggesztették az egyházi szolgálat alól; papi viseletet idén januárban így hivatalosan nem hordhatott volna, maximum jelmezként.
A képről – mely alá rengeteg alpári hozzászólás érkezett – megkérdeztük a borozót működtető Humbák Művek Kft.-t Megkeresésünkre a kocsmahálózatot megszemélyesítő karakter, Tibi atya válaszolt, aki néhány személyeskedő megjegyzés kíséretében közölte: a fotó több éves, és azt Bese Gergő korábban saját Insta-oldalán is közzétette, helymegjelölő hashtag kíséretében. „Már-már hihetetlennek tűnhet, de régebben is kitettük ezt a posztot, akkor sem zavart senkit és ha kérdezné, továbbra is jól szórakozunk azon, hogy való életben papként tevékenykedő személyek látogatják a kocsmánkat. Bese személyét nem posztunk vitatni, illetve nem is szeretnénk, ezért a poénokat mindenki úgy értelmezi, ahogy kénye-kedve tartja”- írta Tibi atya.
Sikerült elérnünk Bese Gergőt is, aki megerősítette, hogy a kérdéses fotó több évvel ezelőtt készült (amikor melegsége sem volt még ismert- a szerk). Ő ugyanakkor nem járult hozzá közzétételéhez – így mi sem közöljük. Magyarul, a kocsmaláncolat brandépítői egy Bese engedélye nélkül használt, a volt pap homoszexualitására rájátszó poszttal próbálták eladni hétvégi italakciójukat, reklámozni „borkápolnáikat”.
Az óriási követőtáborral rendelkező Tibi Atya kitalált karakter: alkotói szerint „egy fiktív, humbákföldi lecsúszott pap, görbe tükör a társadalomnak” – és aki nem mellesleg egy komplett kocsmahálózatnak ad emberi arcot, ivásra buzdítva a fiatalokat. Tibi atya az elmúlt években számos közéleti és politikai témában is megnyilvánult, legotthonosabban azonban saját terepén, vagyis a berúgásról, kocsmázásról szóló mémek és blaszfém poénok világában mozog. „Célunk a szórakoztatás, senkit nem akarunk megsérteni ezzel” – írják a brand készítői. Kérdés, hogy Bese, aki saját bevallása szerint, szeretne végre nyugalomban élni, és akit most akarata ellenére használtak reklámarcként, mennyire szórakozik jól a látottakon.