A kormány az Államkincstárhoz utaltatná az önkormányzatok pénzének jó részét
Niedermüller Péter (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A DK felháborítónak tartja, hogy a kormány újabb támadást indított az önkormányzatok ellen: a legújabb intézkedés szerint a településeknek a Magyar Államkincstárba kell utalniuk pénzeszközeiket. „Ez nem más, mint a helyi önkormányzatok pénzügyi autonómiájának felszámolása, egy kétségbeesett és cinikus kísérlet arra, hogy az Orbán-kormány a saját gazdasági csődjének árát az önkormányzatokkal és a helyben élő emberekkel fizettesse meg” – áll a párt közleményében, amelyet Trippon Norbert, Niedermüller Péter, László Imre, Cserdiné Németh Angéla, Szaniszló Sándor, Grőber Attila és Grőber Attila és Horváth Jácint polgármesterek jegyeznek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezete ugyanis alapjaiban alakítaná át az önkormányzatok pénzügyi rendszerét. A legjelentősebb változás, hogy március 31-ig az önkormányzatoknak a Magyar Államkincstárnál (MÁK) vezetett számlára kell átutalniuk azokat a hazai forrásból származó költségvetési támogatásokat, amelyek összege meghaladja az 50 millió forintot. Emellett a megyei jogú városok, a fővárosi önkormányzat és a fővárosi kerületek kötelesek a költségvetési kiadásaik 5 százalékát meghaladó, illetve a napi működéshez nem szükséges pénzeszközeiket szintén a kincstári számlán tartani. A kormány szerint ezzel az államháztartás átláthatósága és az önkormányzati gazdálkodás stabilitása is növekedhet, az ellenzék azonban az önkormányzatok pénzügyi autonómiájának csorbítását látja az intézkedésben.

Eszerint „miközben az elmúlt években a kormány sorra elvonta az önkormányzatok forrásait, megsarcolta a városokat, elvette a gépjárműadót, csökkentette az iparűzési adót, most már egyenesen az önkormányzatok számlájára is rá akarja tenni a kezét. Ez egyértelmű beismerése annak, hogy az Orbán-rendszer saját gazdasági válságát már nem tudja kezelni – így ott próbál pénzt szerezni, ahol még maradt valamennyi.” A Demokratikus Koalíció szerint ez az intézkedés nemcsak az önkormányzatok működését veszélyezteti, hanem egy újabb lépés az önkormányzatiság leépítése és a teljes központosítás irányába. A kormány nem tudja vagy nem akarja megoldani az általa okozott gazdasági problémákat, ezért inkább tovább sanyargatja azokat a településeket, amelyek még képesek hatékonyan gazdálkodni.

„A DK követeli, hogy a kormány azonnal vonja vissza ezt az tervezetet, és hagyjon fel az önkormányzatok ellehetetlenítésével! Egy olyan kormány, amely már a városok és falvak pénzét is lenyúlja, nem méltó arra, hogy Magyarországot vezesse” – írják a polgármesterek.