A kormány célja Budapest bedöntése?
Karácsony Gergely főpolgármester – a főváros egyértelműen célkeresztben van. (Fotó: Hutter Marianna / Magyar Hang)

Hiába nőttek papíron az önkormányzatok költségvetési támogatásai, az elvont szolidaritási hozzájárulás és a magas infláció ezt mínuszba hajtotta, és ennek tetejébe a kormány hol a koronavírusra, hol más érdekekre hivatkozva további adókat von el a településektől – írja a Népszava, amely szerint a kabinet nem is titkoltan Budapest csődjére játszik. A lap szerint az elmúlt öt évben jelentősen romlott az önkormányzatok anyagi helyzete, a kormány adóelvonásainak eredője pedig a lap szerint a pénzügyi kivéreztetés.

A cikk szerint 2020-ban az önkormányzatok 821 milliárd forintnyi költségvetési támogatást kaptak, idén már 1350 milliárd lesz az összeg. Az eltelt időben az infláció 48 százalékos volt, ám az összeg növekedése 64 százalék, ami így még mindig impozánsnak tűnik. Csakhogy míg 2020-ban az önkormányzatok 58 milliárd forintnyi szolidaritási hozzájárulást fizettek, addig idén már 360 milliárd forintot von el az Orbán-kormány a szolidaritási hozzájárulás címén. Öt éve így az önkormányzatok támogatása nettó 763 milliárd volt, idén nettó 990,5 milliárd lesz, ami nominálisan 29,8 százalékos növekedés. Viszont a 2020-2025-ös időszakban az infláció 48,5 százalékra rúgott, vagyis 2020 és 2025 között az önkormányzatok támogatásának reálértéke mintegy 18 százalékkal csökkent. A kormány arra hivatkozik, hogy eközben a települések iparűzési és más helyi adóbevételei emelkednek, ami a Népszava szerint részben igaz is, ám az elmúlt években több alkalommal is elvonta egyes települések bevételeit a kabinet. A lap arra is rámutat, hogy a szolidaritási elvonás nem egyformán érinti a településeket, a 3200 önkormányzat mintegy harmada befizető, a kétharmaduk viszont nyer rajta. 

Az Orbán-kormány ráadásul alig titkoltan Budapest kivéreztetésére is játszik, legalábbis a Népszava szerint erre mutat, hogy egy szeptemberi rendelettel megtiltotta az önkormányzati cégek tartozásának átruházását, márpedig Budapest három éve csak úgy tudja nullszaldósra kihozni a költségvetés közlekedési részét, ha az év végén 50 milliárdot bankokkal hiteleztet meg, amit azután tavasszal visszafizetnek. A főváros most keresi a megoldást a helyzetre.