
A Munka törvénykönyve tervezett módosítása, az úgynevezett rabszolgatörvény ellen tüntettek szakszervezetek szombaton Budapesten. a A tüntetés hivatalos része után többen benyomultak a reggel lezárt Kossuth térre.
A Jászai Mari téren kezdődött néhány rövid beszéddel a tüntetés. A résztvevők 11 órakor indultak el, egy közös molinó mögött
(„Tiltakozunk a rabszolgatörvény ellen!” felirattal) a Szent István körút–Bajcsy-Zsilinszky út–Alkotmány utca útvonalon a Kossuth Lajos tér torkolatánál felállított színpadhoz.
A tömeg eleje fél 12 után érkezett meg az Alkotmány utcába. A Kossuth téren nem voltak kordonok, a villamossínnél állt mintegy tíz méterenként egy-egy rendőr, előttük pedig egy kötélkordon volt kihúzva, ezzel jelezve, hogy azon túl lezárt terület kezdődik.

A szervezők szerint több mint tízezren voltak, a tömeg vége délben még nem ért az Alkotmány utcába. Aztán külföldi szakszervezetek támogató üzeneteit olvasták fel a színpadon.
„A kormány kiárusította a munkásokat”
Az első felszólaló Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke volt, aki úgy kezdte beszédét, hogy „együtt mondjuk ki, hogy elég volt”. Hozzátette: ugyanannyi munkáért ugyanannyi bér jár, ezért nekünk is annyit kell keresni, mint európai társainknak. A kormány egész egyszerűen kiárusította a magyar munkásokat a tőkének, az ordas lelkű profitvadászok oldalára állt. Megtették ezt velünk, mert megtehették, de ennek a mai nappal vége – mondta. Hozzátette: úgy látja, ebben az országban mindenre van pénz, csak a bérükre és az egészségükre nincs.
Útlezárásokat kezdenek
A kormány döntött, azt mondta, hogy a magyar dolgozók azért léteznek, hogy a cégeknek profitot termeljenek – fogalmazott Kordás. Két út áll előlünk: beletörődünk a sorsunkba és rabszolgák leszünk vagy felemeljük a fejünket és küzdünk a saját méltóságunkért.
Azt követelte: azonnali hatállyal vonják vissza a rabszolgatörvényt, jövő januártól adjanak minimum két számjegyű béremelést, adják vissza a kafetéria megszüntetett elemeit. A résztvevőket pedig arra kérte, szervezkedjenek és ha kell, mozduljanak.

A kormány elárult minket és azt üzeni, nem áll mellénk a tőkével szemben vívott harcunkban – fogalmazott Kordás. Hozzátette: hétfőtől országos útlezásárásokat szerveznek. „Ezt a törvényt nem engedjük alkalmazni, ez nem működhet, ha kell, gyárról gyárra fogunk megharcolni az igazunkért” –fogalmazott.
„Megfelelő béreket, élhető életet”
Szilágyi József, a Liga Szakszervezetek társelnöke azzal kezdte, hogy semmit rólunk, nélkülünk! Majd a sztrájktörvény módosítását és a sztrájk kormány általi ellehetetlenítését kritizálta. Ezt követően a korkedvezményes nyugdíj eltörlését bírálta. Hozzátette: nem vagyunk robotok. „Nem hagyjuk!” és „Demokráciát!” – ezt skandálja a tömeg. „Mi nem tüntetni akarunk, hanem megfelelő béreket, élhető életet” – mondta.
A tüntetést egyébként egyetlen televízió sem közvetítette, így csak Facebookon lehetett követni. A kormánymédia inkább a párizsi tüntetést élőzte, kiküldött tudósítókkal.
Mezei Tibor, a SZEF képviselője azt hangsúlyozta, hogy a cél: dolgozz többet, ugyanennyi pénzért! Mint mondta, a munkaidő, a túlóra növelése nem megoldás a munkaerőhiányra, hanem a probléma elodázása. Hangsúlyozta, hogy a közszférának és a magánszférának össze kell fogni. Ez a tervezet semmilyen garanciát nem tartalmaz a munkavállalóknak és nem csökkenti a bürokráciát, mint ahogy ígérték. „Ez a törvény növeli a munkaterheket, de csökkenti a munkahely biztonságát. Növeli a munkaidőt, csökkenti az éves szabadságot. A rabszolgatörvénynek pusztulnia kell!"
A Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Székely Tamás szólalt fel utoljára. „Hatalmas gépek között, halálos vegyszerekkel, üvöltöző zajjal, hűtőkamrák hidege mellett is termelni kell. Télen, nyáron, ünnepnap a gép forog. A mi kollégáink betegségben élnek, és korán halnak meg. Nem úgy, mint a közpénzen, benzinkártyákkal tankoló, luxusautókkal parkoló politikus urak. Itt tüntetnek velünk az Audi kiváló dolgozói. Ők gyártják azt az autót, amiből nem hajlandó kiszállni a politikus, hogy szóba álljon velünk, dolgozókkal” – mondta.
A Kossuth térnél néztek farkasszemet tüntetők és rendőrök
Egy órakor véget ért a hivatalos tüntetés, majd valaki felugrott a színpadra és arra szólította fel az embereket, hogy foglalják el a Kossuth teret. Erre többen megindultak. Egy embert letepertek a rendőrök, aki átugrott a kötélkordonon, majd rögtön felállt a rendőrsorfal.
Utóbb kiderült, hogy Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke volt ez az ember a színpadon, és ő volt az is, aki beszaladt és leteperték, a BRFK szerint ugyanakkor nem rendőrök vitték földre. Komjáthi mindenesetre térdsérüléssel kórházba került.
A tüntetők doboltak, skandálnak. Az Alkotmány utcánál volt a kemény mag, egy 30-40 fős csoport leült a földre. „Demokráciát!” – skandáltk.

Fél kettőkor több autó távozott az Országházból, ez lehetett a lengyel delegáció. Ekkor egy csapat rendőr a Parlament elé állt sorfalba.
A Parlament lépcsőjén
13.40-kor áttörték a sorfalat és bejutottak a térre a tüntetők (vagy a rendőrök beengedték őket, az biztosnak tűnik, hogy nem fejtettek ki akkora ellenállást, mint előtte). A rendőrök az épület előtt sorakoztak fel. Zúgott a „Mocskos Fidesz!”, az „Orbán, takarodj!” és a „Demokráciát!”
A Kossuth tér lebetonozott része nagyjából tele volt kettő óra körül, fél háromra viszont már nem sok ember maradt. Aztán mindenki hazaszállingózott.

Lezárták a Kossuth teret
Az érdekképviseletek december 3-án jelentették be a rendőrségen a megmozdulást, péntek este azonban a Zoom.hu észrevette, hogy a rendőrség két nappal később a Kossuth tér szombat reggel hattól fél háromig tartó lezárásáról döntött. Az indok: a lengyel alsóház elnöke, Marek Kuchcinski érkezik, aki nemzetközileg védett személy, biztonságát kötelességük szavatolni.
Megállíthatók-e az illiberális neoliberálisok? | Magyar Hang
A „rabszolgatörvény” letépi az álarcot a cinikus, a közjó helyett magánérdekek szolgálatában álló, az ország gyarmati státusát elfogadó hatalomról, amely úgy érzi, nincs mitől tartania.
Székely Tamás, a tüntetést hivatalosan bejelentő szakszervezeti vezető azt mondta a Mérce tudósítójának, hogy a rendőrség időben tájékoztatta a szervezőket a lezárásról, így ebből nem is adódott konfliktusuk a hatósággal.
A rabszolgatörvényként emlegetett javaslat legfrissebb változatáról itt olvashat.