
Azért nem veszik napirendre az Országgyűlés külügyi bizottságában a finn-svéd NATO-csatlakozást, mert még folyik a társadalmi egyeztetést – a Momentum politikusa, Tompos Márton közlése szerint ez hangzott el a házbizottság ülésén. A párt szóvivője és frakcióvezető-helyettese a Facebook-oldalán számolt be minderről. – Ezt a hazugságot most először halljuk, idáig nem mondták meg, hogy miért halogatnak – fogalmazott Tompos Márton nevetségesnek nevezve a „kifogást”. Úgy látja, ez csak azt erősíti, hogy a kormány zsarolási potenciálként tekint a skandináv országok NATO-csatlakozásának kihirdetésére.
A Telex megtalálta a kormány honlapjára október 18-án feltett két fájlt, amelyekben megtalálható a csatlakozással kapcsolatos jegyzőkönyv. Ezeknek a felső részén írják azt: „A dokumentum célja a társadalmi egyeztetés elindítása és a jogalkotási folyamat átláthatóvá tétele”. Közöltek egy e-mail címet is, ahova lehet küldeni az észrevételeket. Azt a dokumentumok nem jelzik, az egyeztetés meddig tart majd.
A kormány honlapján az szerepel: az észrevételeket a
címre várják.Nagyon úgy tűnik, hogy a kormány időhúzásra játszik, miközben Svédország és Finnország már júniusban jelezte a NATO-nak, hogy csatlakoznának. A jóváhagyáshoz szükséges mind a harminc tagország támogatása, szeptember végéig pedig 28 már jóvá is hagyta azokat. Két ország nem tette ezt egyelőre meg, Magyarország és Törökország. Pedig a külügy a javaslatokat már júliusban benyújtotta a parlamentnek. A Telex szeptember végén azt a választ kapta az Országgyűléstől, hogy még ősszel napirendre veszik a javaslatokat. Október elején az MSZP javasolta a napirendre vételt, de kormánypárti képviselők elutasították azt.