
A fővárosi kormányhivatal elrendelte a pilisi ivóvíz fogyasztási tilalmát, és kötelezte a Dabas és Környéke Vízügyi Kft.-t, hogy biztosítson napi 3 liter/fő/nap mennyiségű vizet a lakosoknak mindaddig, míg a hálózatot elégszer nem fertőtlenítették ahhoz, hogy újra megfelelő minőségű legyen az ivóvíz – írta meg a Telex a település által a Facebookon bemutatott határozat alapján.
A döntés azután született, hogy a Telex olvasói jelzés alapján megírta, hogy több háztartásban is kukacokat találtak az ivóvízben a városban. A közösségi médiában is terjedő képeken pár milliméteres férgek látszozttak a vízben. Az esetre a Dabas és Környéke Vízügyi Kft. válaszul közleményt adott ki, melyben azt írták, hogy „bár a közösségi médiában elterjedt, hogy lárvák, kukacok, egyéb élőlények találhatóak a Pilis ivóvizében”, ők úgy látják, hogy ez lokálisan egy utcát érint csak. A Daköv hozzátette, hogy vizsgálatukkal arra jutottak, hogy „nem társaságunk üzemeltetéséből fakad a szennyezés.”
A Pilis Város Önkormányzatának Facebook-oldalán közzétett kormányhatározatból kiderül az is, hogy január huszadikán az üzemeltető ügyvezetőjével történt személyes egyeztetésen elhangzott: a korábbi tájékoztatással szemben valószínűleg nem magán kút közműves ivóvíz ellátó hálózatra történő illegális rákötése okozta a vízminőségi problémát, annak okát ugyanis az ivóvíz ellátását biztosító ivóvíztároló medencékben találták meg. A három medencéből az I. és III. medencében találták meg az ún. Nematoda fonálférget, a másodikban nem, a fertőtlenítést kedden elvégzik.
A településen több helyen egy köbméteres IBC tartályokat helyeztek ki, amiket újratöltenek, hogy biztosítsák az átmeneti időre a vízellátást. A kormányhivatal a határozat megszüntetéséről (vagyis az ivóvíz újbóli engedélyezéséről) újabb határozatot ad majd ki – olvasható a cikkben.