A kormánypárti Magyar Nemzet leigazolta Szájer Józsefet és G. Fodor Gábort
Szájer József (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

– Ahol a labda lesz címmel, igazi szellemi izgalmakat ígérő új rovattal jelentkezik a Magyar Nemzet. A szerzők sem akárkik. Két nagyágyú, frissen igazolt állandó vendégszerzőnk ír majd nálunk hétről hétre – jelentette be a kormánylap Szájer József és G. Fodor Gábor szerződtetését.

Szájer Józsefet így mutatták be: „Fidesz-alapító, a legendás Bibó-szakkollé­gium tagja, majd nevelőtanára, az alaptörvény szellemi atyja, a Szabad Európa Intézet vezetője, aki három évtizeden keresztül játszott meghatározó szerepet nemcsak a magyar belpolitika frontvonalában, de az európai uniós csatatéren is. A nemzeti oldal esze, igazi totális játékos, aki bejátssza az egész pályát, és mély elemzéseivel gondolkodtat el mindannyiunkat az ország előtt álló kihívásokról, az Európát érintő sorskérdésekről, az önrendelkezés fontosságáról, a szabadság értelméről”. Azt a lap cikke természetesen nem említi, hogy milyen botrány miatt is tört ketté Szájer európai karrierje. 

G. Fodor Gábort a Magyar Nemzet pedig így jellemzi: „politológus, politikai filozófus, a jobboldal szellemi hátországának fontos alakja, az Orbán-csapat tagja. Több könyvet is írt Orbán Viktor miniszterelnökről, televíziós elemző- és vitaműsorok rendszeres szereplője, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója”. – Mindketten észjátékosok, ismerik a játék csínját-bínját. Mindketten tudják, hogy az fog nyerni, aki több gólt rúg a végén, hogy szeme van a labdának, és oda kell érkezni, ahol a labda lesz – írták újdonsült szerzőikről.

Szájer Józseffel a Magyar Hang tavaly decemberben készített interjút, ez itt olvasható

Szájer József: Visszautasítom, hogy a politikai közösségünket homofóbnak minősítse
Albert Enikő

Szájer József: Visszautasítom, hogy a politikai közösségünket homofóbnak minősítse

Szájer József visszatérő egykori politikus Orbán cérnájáról, sajtószabadságról, Moszkváról, valamint arról, hogy hogyan dolgozta fel, hogy a Fidesz homofób kampányt folytatott? Miben hibázott 2020-as botránya idején? Milyen közéleti ambíciói vannak? Interjú!