A köztársasági elnök kommunikációs igazgatója lehazugozta és selejtezte a telexeseket
Sulyok Tamás (Sulyok Tamás / Facebook)

Megírtuk, hogy furcsa fordulatot vett Sulyok Tamás hivatalának a Telex-szel folytatott levélváltása. Azóta újabb csavarral szolgált a kommunikációs igazgatója.

A portál Orbán Viktor poloskázós ünnepi beszéde miatt fordult a köztársasági elnöki hivatalhoz. „Az államfő politikusi beszédeket nem kommentál, csak akkor, ha az a társadalmi béke megbontására és a nemzet megosztására szólítja fel az embereket. Itt ilyen nem történt” – válaszolta a Telex megkeresésére a Sándor-palota. Sulyok Tamás hivatala hozzátette: „Amennyiben figyelmesen meghallgatja a miniszterelnöki beszédet, akkor egyértelműen kiderül, hogy a jelzett részben nincs hasonlat, de még metafora sem.” Ám itt nem ért véget a történet, a cikk megjelenése után ugyanis – mint az szerda reggeli cikkükből kiderül – a Telex kapott egy újabb levelet a Sándor-palota Kommunikációs Igazgatóságától, amelyben azt írták, hogy az olvasókat megtévesztő módon adtak mondatokat, állításokat a köztársasági elnök szájába. „Bizonyára elkerülte a figyelmét, hogy a ma reggeli kérdéseire küldött válaszban egyetlen mondattal sem utalunk arra, hogy a köztársasági elnök véleményét közöljük az Ön által feltett kérdésekre, mint ahogyan a levelünkben is olvashatja: SÁNDOR-PALOTA – KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG.”

Azt most írta meg a 444, hogy nem ez az újabb levél volt az egyetlen fordulat, a Köztársasági Elnöki Hivatal kommunikációs igazgatója, Szántó Georgina ugyanis ezzel párhuzamosan a Facebookon is posztolt, melyben egy poloska-képpel illusztrálva nevezte hazugnak a telexeseket. „Hazudozni, az megy. Szégyellje magát az összes ilyen.” És itt, a mondat végén szerepel a poloska képe. A posztja egyébként úgy kezdődött, hogy „Telex selejt”.

Szántó Georgina poloskázós posztja.
Szántó Georgina poloskázós posztja.

Orbán Viktor és a Fidesz megszólalói úgy igyekeztek magyarázni az ünnepi beszédben elkövetett miniszterelnöki poloskázást, hogy azt Magyar Péterre értette, a többes szám pedig azért kerülhetett oda, mert őt is felvette a volt barátnője. 

Úgy tűnt, Sulyok Tamásnak van véleménye, de kiderült, hogy még sincs
Magyar Hang

Úgy tűnt, Sulyok Tamásnak van véleménye, de kiderült, hogy még sincs

A köztársasági elnök hivatalának kommunikációs igazgatósága önállóan kommunikál és nem az elnök szavait közli a nevében?