
„A Kúria szerint is jogtalanul tiltotta meg a rendőrség az Erzsébet híd lezárását” – írja friss Facebook-bejegyzésében Hadházy Ákos, aki szerint hétfőn már a tüntetés megkezdése után érkezett meg arról a döntés, hogy „a pintérség nem is tilthatta volna meg, hogy magán az Erzsébet hídon tüntessünk Pride betiltása és a gyülekezési törvény módosítása ellen. A Kúria szerint sem elfogadható indok a tiltásra az az érv, hogy akadályoztuk volna a közlekedést”.
A független képviselő szerint így aztán legközelebb teljesen szabályosan, engedéllyel tüntethetnek a híd közepén – vagy akár más közlekedési csomóponton.
„Mivel tegnap elegen voltunk, így is lezártuk az Erzsébet hídra vezető utat. Nem tehettünk másképp. Talán az utolsó pillanatokban vagyunk ugyanis ahhoz, hogy az országot visszafordítsuk, mielőtt a hatalom az aljas putyini módszerekkel a „hibrid rezsimből” végérvényesen a diktatúrába vezeti az országot. Ehhez itt az ideje megtanulnunk nem tiltakozni, hanem a hatalomtól követelni” – áll Hadházy Ákos bejegyzésében, amelyben ez is szerepel: „végül még egy megjegyzés az ítéletről. Arra gondolni sem merek, hogy esetleg azért kaptuk meg késve a Kúria döntését, mert a hatalom direkt szeretett volna valami balhét látni, esetleg a balhé képeivel, vagy az emiatt kirótt büntetésekkel elriasztani a következő eseményekről az embereket. Ha balhét akartak is, az nem jött be – még akkor sem, ha voltak fiatalok, akik többet akartak tenni egy hídra vezető híd lezárásánál” – írja Hadházy, jelezve, hogy a megmozdulássorozat jövő kedden folytatódik.