
80-90 százalékos arányban nemet mondtak az akadémiai kutatóhálózat érintett dolgozói arra a héten bejelentett átszervezési kísérletre, amely szerint a bölcsész és a társadalomtudományi intézeteket leválasztanák a HUN-REN-ről, és azokat a kormány szándékának megfelelően az ELTE-nek adnák át.
A központilag elrendelt pénteki dolgozói szavazás eredménye:
- Társadalomtudományi Kutatóközpont: 83% nem (6% igen, 11% tartózkodik)
- Nyelvtudományi Kutatóközpont: 88% nem, (1% igen, 11% tartózkodás)
- Bölcsészettudományi Kutatóközpont: 92% nem, (2% igen, 6% tartózkodás)
- Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont: 93% nem, (1% igen, 6% tartózkodás/érvénytelen)
Maguknak az intézeti vezetőknek is csak hétfőn derült ki, írja a 444.hu, hogy négy kutatóintézetet – éppen azokat, amik leginkább a kormányközeli ideológusok bögyében vannak – le akarnak választani az Akadémiától elvett kutatóhálózatról. Korábban a HUN-REN vezetése és a minisztérium képviselői azt hangoztatták, hogy a kutatóhálózatot egyben akarják tartani, most azonban, miközben éppen politikai kampány zajlik az MTA ellen, bejelentették, hogy azokat az ELTE venné át.
A lépéstől az ELTE-n és a HUN-REN más intézeteiben is tartanak, a tervezet ellen a Magyar Tudományos Akadémia vezetői és a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete is tiltakozik. „Az átszervezés terve kidolgozatlan, rögtönzött, nem garantálja a kutatóközpontok autonómiáját, és finanszírozásuk sem biztosított a 2026-os magyar költségvetésben. Ez tovább növeli a kutatóhálózat dolgozóinak szervezeti és egzisztenciális bizonytalanságát. Az eljárás veszélyes precedenst teremt arra, hogy az egykori akadémiai intézetek szabad prédaként kezelhetők, és aktuális politikai érdekeknek megfelelően átszervezhetők” – írta ezzel kapcsolatban a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete.
Az átcsatolásról péntek délután négykor szavaz a HUN-REN irányító testülete. A döntés ellen tiltakozó kutatók az Akadémiai Dolgozók Fóruma szervezésében fél 3-tól előbb Hankó Balázs miniszternek akarják átadni a TDDSZ nyilatkozatát, majd a HUN-REN székháza elé mennek az Alkotmány utcába, hogy átnyújtsák a tiltakozást Gulyás Balázsnak, a HUN-REN elnökének is.