A kutyapárt sajnálja, hogy kevés aláírásgyűjtő ívet kapott, Hadházy felajánlotta, hogy ad nekik
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt aláírásgyűjtő pultja (Fotó: a párt Facebook-oldala)

Azért tényleg meg van áldva ez az ország nem csak a kormányával, hanem ezzel az ellenzékkel is. Most az van, hogy azért nem tudjuk elkezdeni sok helyen a Fudan-os aláírásgyűjtést, mert alig kaptunk aláírásgyűjtő íveket az ellenzéktől – közölte a Magyar Kétfarkú Kutya Párt hétfő délután a Facebook-oldalán.

„Múlt héten 680 ívet adtak nekünk, mi már akkor is hüledeztünk, hogy ez nagyon kevés, hiszen Budapest mellett gyűjtenénk még több tucat más városban is. De ők azt mondták, hogy A Szent Képlet alapján ennyi jár nekünk, de majd próbálnak még szerezni. Az egésznek persze semmi értelme, hiszen alapból ők annyi ívet kérhettek a Választási Irodától, amennyit akartak” – írták bejegyzésükben.

Márki-Zay Péter: A közös aláírágyűjtés újra mozgósítani tudja a változást akarókat
Magyar Hang

Márki-Zay Péter: A közös aláírágyűjtés újra mozgósítani tudja a változást akarókat

Szerinte a nyílt diktatúra irányába lépkedő NER egyre több ember számára válik élhetetlenné.

Hozzátették, több ívet azóta se kaptak és ezért sok városban nem tudják egyelőre elkezdeni az aláírásgyűjtést, hiába vannak meg hozzá „a passzivisták, a putkoordinátorok, a pultok a friss matricákkal, meg minden”.

A hozzászólásokra válaszolva pedig hangsúlyozták, hogy nem a hatpárti ellenzék kizárólagos ügye ez a népszavazás, segítenek, ahogy a tavaszi Fudan-konzultációnál is tették sokféle formában. „Baranyi Krisztinával együtt először vetettük fel tavasszal a népszavazás ötletét” – tették hozzá.

A hozzászólók között felbukkant Hadházy Ákos független parlamenti képviselő, aki felajánlott, hogy ad íveket. „Ezen ne múljon, én szívesen adok! Aztán majd kérek a központból másikat helyette. Keressétek a kollégáimat holnap” – írta.

Húszezer aláírás?

Néhány tízezer aláírást gyűjtött eddig össze a hvg.hu információi szerint az ellenzék hétfő reggelig. Pontos számot hivatalosan nem közölnek egyelőre a szervezők, de a lapnál úgy tudják, a csütörtökön kezdődött aláírásgyűjtésről hétfő délelőtt kérték be először a részeredményeket, és meg nem erősített információik szerint 20 ezer körüli szignóról futottak be adatok, bár ezek nem teljesen naprakész számok lehetnek. A Hvg.hu úgy számol,. hogy a kérdésenként 200 ezer aláírást január közepére kellene összegyűjteni, hogy a népszavazásra a parlamenti választással egy időben sor kerülhessen. Információik szerint vannak választókerületek, ahol már szombaton, illetve vasárnap el is fogytak a kiosztott ívek, vagyis már az első néhány napban össze tudtak gyűjteni kérdésenként 3000-nél is több támogató szignót.

Az aláírásgyűjtési kampányért felelős Zaránd Péter (ő Márki-Zay Péter kampányfőnöke is) azt mondta, a vártnál sokkal jobban halad az aláírásgyűjtés, és nemcsak Budapesten, hanem vidéken is.

A közös ügy, a közös aláírásgyűjtés újra mozgósítani tudja a változást akarókat – írta a kézműtétje után lábadozó Márki-Zay Péter, közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt hétfő esti Facebook-posztjában.