A legfőbb ügyésztől vár válaszokat Magyar Péter
Magyar Péter beszéde a Nemzet hangja eredményének kihirdetésekor, 2025. április 13-án (Fotó: Magyar Hang/Nyéki Martin)

„Világbotrány, hogy amíg egy sima bolti lopás esetén azonnal őrizetbe veszik és nagy valószínűséggel letartóztatják az elkövetőt a hatóságok, addig a valaha volt legnagyobb bankrablás ügyében, melynek során több száz milliárd forint közpénz tűnt el, mindenki szabadlábon élvezi a lopott szajrét” – írta friss Facebook-bejegyzésében Magyar Péter, utalva az MNB-alapítványokkal kapcsolatos botrányra.

A Tisza Párt elnöke azt követeli, hogy Polt Péter legfőbb ügyész haladéktalanul adjon tájékoztatást arról, hogy az Állami Számvevőszék márciusi jelentése óta „a Nemzeti Bank százmilliárdjainak ügyében miért nem került sor gyanúsításokra, őrizetbe vételre és letartóztatásra. Miért menekülhettek el az ügy egyes kulcsszereplői olyan harmadik országba, ahonnan nincs bűnügyi kiadatás? Követeljük, hogy a legfőbb ügyész valljon színt, hogy a valaha volt legsúlyosabb magyar gazdasági bűncselekmény ügyében miért nem zárolják haladéktalanul az elkövetők vagyonát”.

Magyar Péter szerint a közvélemény joggal vár választ arra is, hogy vajon elvárható-e a nyomozás valódi törvényességi felügyelete a Polt Péter vezette ügyészségtől egy olyan ügyben, amelyben a legfőbb ügyész felesége is érintett lehet, hiszen több jegybanki alapítvány felügyelőbizottságának is tagja volt. Szerinte a büntetőeljárási törvény világosan fogalmaz: le kell tartóztatni a gyanúsítottat, ha fennáll a szökés, az elrejtőzés, vagy a bűnismétlés veszélye, vagy ha a terhelt veszélyeztetné a bizonyítást. Követeli a Tisza Párt elnöke, hogy Polt Péter haladéktalanul tájékoztassa a közvéleményt arról, hogy milyen szakaszban áll a nyomozás „a világ eddigi legnagyobb bankrablása ügyében”, miért nem történt gyanúsítás, kihallgatás, őrizetbe vétel, letartóztatás az ügyben. Azt is szeretné tudni, hogy érintett-e az ügyben volt vagy jelenlegi kormánytag, vagy országgyűlési képviselő, miért nem zároltak már vagyontárgyakat, vagyonelemeket a százmilliárdos kár biztosítására, illetve miért várta meg a Legfőbb Ügyészség az Állami Számvevőszék jelentését, és „miért asszisztált éveken keresztül a nyilvánvaló gazdasági bűncselekményekhez, miért nézte tétlenül a magyar közvagyon ipari méretű elherdálását, szétlopását” – fogalmazott a pártelnök.

Különös visszabérlés az egykori budavári kincstárépületnél
Magyar Hang

Különös visszabérlés az egykori budavári kincstárépületnél

Egy MNB-alapítvány megvette, felújította, végül egy Matolcsy Ádámhoz köthető cégé lett az ingatlan.