A luxizást emlegető Lázár János egyértelműen milliárdos
Lázár János építési és közlekedési miniszter (Forrás: Lázár János/Facebook)

Legutóbbi vagyonbevallása alapján egyértelmű, hogy Lázár János milliárdos – írta a Népszava, miután az építési és közlekedési miniszter a napokban berettyóújfalui fórumán arra a kérdésre, hogy milliárdos-e, azzal válaszolt: jómódú ember vagyok, vagyonos ember vagyok, ezt soha nem tagadtam, mindenem benne van a vagyonnyilatkozatomban, számolják ki! A lap ennek nyomán nézte meg a miniszter legutóbbi vagyonbevallását.

Még úgy is milliárdosnak tekinthető Lázár, hogy vagyonnyilatkozatának egyes konkrét elemeit – két ingatlanát, illetve védett műtárgyait – nem tudták forintosítani, ahogyan a nyilatkozatában szereplő, nagyvonalúan csak „műtárgyak, festmények”-ként emlegetett ingóságait sem. Utóbbiak közül korábban többet beazonosítottak – például Batthyány Gyula 1908-ban készült Lovaspóló című festményét –, legutóbb pedig a 24.hu írt egy képről, melyet nagy valószínűséggel Vaszary János festett, és korábban Kovács Dezső, a bőrdíszművesből lett híres műgyűjtő hagyatékához tartozott, melyből cirka félezer alkotás tűnt el a gyűjtő 2002-es halála után. Ha a kép valóban valódi, akkor önmagában 100 milliós értéket képvisel.

Mindezeket természetesen nem lehetett beleszámolni a forintosított Lázár-vagyonba, ahogyan azt sem tudni, mi minden szerepel családtagjai nevén, és persze a többek között Magyar Péter Tisza-elnök Megy a gőzös-átiratban szereplő batidai luxuskastély sincs benne – ahogyan más gazdasági társaságokból, alapítványokból származó bevételei sem –, melynek a miniszter ugyan csak résztulajdonosa, ám az elmúlt két esztendőben csak ő részesült a nyereségből. Ám a milliárdos vagyon ezek nélkül is összejön. Vagyonnyilatkozata alapján a miniszter 46 ingatlannal rendelkezik. Egy fővárosi, V. kerületi lakás teljes tulajdonjoga mellett egy hódmezővásárhelyi ház és egy Budapest XIII. kerületi lakás fele is az övé. Emellett 43 mezőgazdasági terület van a nevén: öt, összesen több, mint 34 hektárnyi szántó három, Vásárhely környéki településen – Mártélyon, Mindszenten, Földeákon –, bő 167 hektár szántó Hódmezővásárhelyen – 29 jelölt birtokelem –, ugyanezen a településen 3 tagban 9,62 hektár erdővel rendelkezik, és van közel 5 hektár legelője, valamint egy hektárnyi kivett mocsara és töltése. Csongrád-Csanád megyén kívül még a tokaji borvidéken mondhatja magát birtokosnak: Mádon három, összesen közel 4,5 hektárnyi szőlő van a nevén.

Forintra átszámítva – az ingatlan.com helyi átlagárait használva – a házából, illetve lakásaiból rájutó vagyon 298 millió forint. Az OTPAgrár települési kalkulátora szerint szántóinak értéke 527 millió forint, a Lázár nevén lévő erdők és legelő 50 milliót, mádi szőlői 21,5 milliót érnek, a mocsár és a töltés pénzbeli értékét nem sikerült beazonosítani a lapnak. A miniszter ingatlanvagyona tehát – az átlagárak alapján – 896 millió forint. Ehhez jönnek még járművei, egy 2019-es Mini Cooper Cabrio, egy ugyanezen évjáratú Land Rover Defender, illetve egy 2023-as Audi A6 AllRoad. A hasznaltauto.hu árai alapján a kabrió 6,2-7 milliót, a terepjáró 15-26 milliót, a kombi pedig 22-23 milliót érhet felszereltségtől függően, vagyis a legalacsonyabb árral számolva is 43 milliós a járműpark. Vagyonbevallása alapján Lázár János megtakarításokkal is rendelkezik, értékpapírban 200 milliót tart, banki és más követelés összesen 90 millió, és 30 millió a készpénzállománya, ami összesen tehát 320 millió. Ha mindezeket összeadjuk, akkor mindenben az átlagárral számolva Lázár János 1,259 milliárd forintos vagyonról számolt be legutóbbi bevallásában – írta a lap hozzátéve, hogy ehhez jönnek még a nem nevesített, és így beazonosíthatatlan értékek és a családtagok nevén szereplő vagyon.