A magyarok 53 százaléka az idén kevesebbet költ majd ajándékokra karácsony előtt, mint szeretne – idézi az MTI a MediaMarkt megbízásából készült reprezentatív felmérést.
A válaszokból kiderül, hogy a megkérdezettek csaknem 80 százaléka vesz ajándékot idén, és az áremelkedés miatt a harmaduk még többet is költhet, mint tavaly. A válaszadók kétharmada ugyanakkor 30 ezer forintnál kevesebbet szán az ajándékokra, 12 százaléka csak a gyerekeknek vesz ajándékot, 9 százalékuk egyetlen fillért sem költ ajándékokra, 15 százalék pedig még nem döntött a karácsonyi ajándékról.
Az ajándékozási kedvet a végzettség és lakóhely nem befolyásolja, a kistelepülésen élők és az alacsonyabb végzettségűek azonban az átlagnál jóval kisebb összeget, 10 ezer forintnál is kevesebbet fog ajándékra költeni.
A diplomások közel negyede 30-50 ezer, másik negyede még többet, 50-100 ezer forintot szán az ajándékra. Akik nem ajándékoznak, azoknál jellemzően az a családi megegyezés, hogy az együttlét a fontosabb, nem az ajándék (56 százalék), de jelentős azok aránya is, akik anyagi okokat jelöltek meg az ajándékozás elhagyására (40 százalék). Megjelennek ugyanakkor a fenntarthatósági szempontok is, a nem ajándékozó válaszadók negyede nem akar újabb tárgyakat halmozni.
A felmérés alapján az ajándékok válogatásában ma már egyértelműen az online megoldások vezetnek, az idősebbek körében is. A személyes beszerzés ennek ellenére nem szorult háttérbe, hiszen majdnem minden negyedik válaszoló továbbra is szeret az áruházakban körülnézni, mielőtt vásárolna – olvasható a közleményben.