A váci agglomerációban élők többsége napi munkába járásához a MÁV szolgáltatásait veszi igénybe. Ezen a vonalon a Volánbusz, mint alternatíva nem jön számításba, hiszen a beálló autós forgalom miatt mind a 2-es főút, mint a 2-es autóút hosszabb menetidőt ígér, ráadásul a benzinköltség is magasabb drágább, mint bérletet vásárolni.
Pénteken, mint más napokon is, Vác-Alsóra mentem ki az onnan 9 órakor induló gyorsított személyvonathoz. Késve érkezett, de nem annyira, hogy ez gyanúra adott volna okot. A vonaton ülve a késés csak nőtt, mire Dunakeszire értünk, már fél órásra duzzadt. Sajnos, még erre is csak legyintettünk, bár sokan már telefonáltak a munkahelyükre, hogy késnek. Ezután következett az, ami nem mindennapos. Körülbelül 300 méterre Rákospalota-Újpest állomástól megálltunk. Majd tovább indultunk. Ezt követően újra megálltunk, de most már egy másik vonat mellé álltunk.
Ekkor láttuk, hogy a katasztrófavédelem munkatársai szállítják át az utasokat a mi vonatunkra, és észrevettük, hogy ez bizony vezetékszakadás. A vonat kísérő személyzete sehol. Olyan, mintha ott se lettek volna. A késésünk már egy óra tíz perchez érkezett. Ekkor olvastuk el a MÁV információját, hogy a felsővezeték-szakadás kijavítása körülbelül két órát vesz igénybe. Úgy döntöttünk, hogy ezt az időt már nem szeretnénk a vonaton tölteni, így többen leszálltunk. A katasztrófavédelmisek kérdőre vontak minket, hogy ez tilos, de nem állták utunkat. (Hogy miért is lehetett kinyitni a vonat ajtaját, ez kinek a hibája, az egy más történet lehet…) Az ott lévő vezető érdeklődésemre elmondta, hogy a vonatot nyílt pályán elhagyni tilos, és miattunk nem tud a vonat elindulni. Ekkor mondtam, ha indul a vonat, akkor természetesen szívesen visszaszállunk. Erre már nem adtak lehetőséget, gondolták, ha már leszálltunk, hadd sétáljunk, hiszen az a háromszáz méter még ebben a melegben is csak pár perc. A vonat így nélkülünk indult tovább.
Rákospalota-Újpest állomásra érve a hangosbeszélő már bemondta, hogy a Vác–Nyugati szakaszon körülbelül kétórás késések várhatóak, és bizonytalan idő múlva érkezik a következő szerelvény. Sőt, az Újpest–Fót viszonylaton pótlóbuszokat állítanak be. Nos, hogy a vonatpótló buszok elindultak-e, már nem derült ki, mert körülbelül fél óra várakozás után beérkezett egy vonat Vácról, egy másik vonalról, Fót érintésével, így ezzel eljutottam a Nyugatiig. Mikor értem oda? 11 órakor. Két órát utaztam, lehet, ennyi idő alatt kerékpárral is bejutottam volna…
(Csütörtök este a hazafelé vezető utam is ennyi ideig tartott, hiszen a 18.45 perckor induló személyvonat Rákospalota-Újpest állomáson elromlott, és csak a következő, jócskán késő vonattal indulhattunk tovább.)
A MÁV ígérete szerint mindez az emeletes vonatok megérkezése után nem fog megtörténni. Hogy ez így lesz-e, nos, többünk szerint nem, de legalább a klímát végre kiérdemeljük.
A másik MÁV-ígéret pedig nem éppen ezzel függ össze, de legalább a vonal több állomásán a felújítások végeztével kellemes környezetben várhatjuk a késő vonatokat – ez is majd a komfortérzetünket fogja emelni, ha persze gondot fordítanak esetlegesen az illemhely megépítésére is. Az akadálymentesített állomásokról talán a távoli jövőben álmodhatunk majd, sajnos.
Ez a történet számomra több tanulságot is hozott.
Nem árt tisztában lennünk a vasúti közlekedés szabályaival, hiszen a vonaton csak önmagunkra hagyatkozhatunk. A kalauzok munkaköre, lehet, csak a jegyek ellenőrzése.
Ha a kocsi ajtaját ki lehet nyitni, akkor is gondold át, hogy leszállhatsz-e.
Vigyázz, hogy mit hiszel el a MÁV-nak, hiszen a honlapjukon sem mindig korrekt a tájékoztatás.
Ha lehet, hideg élelemmel és sok-sok vízzel indulj útnak, mert ki tudja, mikor érsz célba…
Ja, és lehetőleg olyan munkahelyet válassz, ahol mindezt elnézik neked!
Ha lapunkat is viszed magunkkal, akkor biztos kellemesebben fogod eltölteni az utazásra szánt időt…
