
A sajtó sokszor félrevezeti a meddő párokat, amikor olyan programokról számol be, amelyek azt ígérik, hogy a traumák, szorongások, vagy „lelki blokkok” feltárásával megfoganhat a várva várt baba. Több mint húsz éve még ez volt a tudományos konszenzus, azonban ma már mást mond a pszichológia. Erről a paradigmaváltásról beszélt Soltész Krisztina klinikai szakpszichológus, a Budai Termékenységi Centrum szakmai vezetője a Jelennek.
Az interjúban elhangzik, hogy azt látjuk a gazdaságilag fejlett, jóléti társadalmakban, hogy nő az átlagéletkor, nő az egészséges életévek száma is, így az emberek viszonylag jó kondícióban élnek egyre hosszabban. Ez adhat egy hamis illúziót, hogy bármire képesek lehetünk akár 50 évesen is. Sok mindenre tényleg, de – kérdezi az interjú készítője, Ónody-Molnár Dóra – a petesejtszám véges, és a petesejt nem fiatalítható. „A petesejtünket valóban nem tudjuk fiatalítani, annak minősége az életkor előrehaladtával fokozatosan csökken, és ezt különböző vitaminokkal, táplálékkiegészítőkkel sem tudjuk elkerülni. Azért is fontos felhívni erre a figyelmet, hiszen nagyon sok tévhit és hamis remény fűződik ma a fiatalság – és ezzel együtt a termékenység – kitolódásához. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha valaki látszólag „fiatalos” és egészséges, akkor biztosan nem küzd termékenységi problémával. Az is gyakori tévhit, hogy „ameddig valaki menstruál, addig biztosan lehet gyereke”. Ezek a hiedelmek azt a hamis illúziót keltik a nőkben, hogy biztosan van még idejük a gyerekvállalásra. Miközben a tudomány mást mond: a legnagyobb esély a teherbeesésre 21-25 éves kor között van, és még ebben az életkorban sem mondható el, hogy minden hónapban van esély a teherbeesésre. (...) Az életkor előrehaladtával azonban drasztikusan csökken a teherbeesés esélye, amely biológiai törvényszerűségére kevés ráhatásunk van” – mondja erre Soltész Krisztina, aki elárulja azt is: egyáltalán nem ritka, hogy valaki a harmincas éveinek az elején jár, és már évek óta sikertelenül próbálkozik. Ilyenkor valószínűsíthető egy biológiai hajlam valamilyen problémára, autoimmunbetegségre, endometriózisra vagy egyéb nőgyógyászati kórképre, melyek mellett nagyon nehéz a teherbeesés. Éppen ezért az első és legfontosabb lépés tisztázni, hogy mennyire átfogó vizsgálatok előzték meg a pszichológus felkeresését. Előfordul, hogy ismeretlen eredetű meddőséggel állnak szemben.
Arra a kérdésre, hogy akik terápiára jelentkeznek, jellemzően már túl vannak minden vizsgálaton, a termékenységi centrum szakmai vezetője azt válaszolja: „Ez változó. Van, aki úgy jön, hogy már egy éve sikertelenül próbálkozik a teherbeeséssel és tudja, hogy el kellene mennie meddőségi centrumba, de valamilyen okból nehéz ezt meglépnie. Ennek számos oka lehet: adódhat abból, hogy egyszerűen nem szeretne lombikprogramban részt venni, vagy azért, mert még nem tart ott a feldolgozásban, hogy elfogadja, hogy esetleg természetes úton nem lehet gyermeke. Gyakori az is, hogy valaki úgy jön hozzánk, hogy fiatal kora és látszólag rendben lévő egészsége mellett mégsem sikerül neki a teherbeesés. Ilyenkor a saját egészségünkbe vetett hit az, ami megrendül és előidézi a krízishelyzetet. Sokan pedig az első sikertelen lombik után keresnek meg. Ennek az az oka, hogy a lombiknak jó az imidzse, hogy megoldja a meddőségi problémát. S ha nem sikerül, az utolsó szalmaszálba vetett hit rendül meg, nagy csalódást, kontrollélmény-vesztést és reménytelenséget élnek meg a páciensek. Az igazság azonban az, 30-35 éves kor között 4 lombik oldja meg kb. 80% valószínűséggel, az első lombiknál ez 30% körüli. Mindemellett olyan klienseink is vannak, akik már számos vizsgálaton, hét-nyolc lombikon is túl vannak, mondhatni, bejárták Tolnát, Baranyát… Náluk megfigyelhető egyfajta „robotpilóta-üzemmód”, mely által leválasztják magukról az érzéseiket. Mi abban próbálunk segíteni nekik, hogy visszataláljanak ezekhez az érzésekhez, és megfelelően feldolgozzák azt a sok történést, amin keresztülmentek.
Ilyenkor, derül ki a cikkből, folyamatos, ismétlődő gyászfolyamat indul el, ami sok esetben nem tud lezajlani, s ez gyakran depresszióhoz, szorongásos zavarhoz vezet. Gyakori ilyenkor az életvezetési vagy párkapcsolati probléma is, hiszen minden mást parkolópályára tesznek a meddőséggel küzdő párok. A nők gyakran háttérbe szorítják karrierjüket, csak a teherbeesésre fókuszálnak, nem vállalnak előléptetést vagy munkahelyváltást. „Azt is gyakran látjuk, hogy a párok elszeparálódnak barátaiktól, mert kellemetlen számukra, ha kérdezgetik őket, esetleg kéretlen tanácsokat adnak nekik. Ezért inkább elkerülik ezeket a helyzeteket. Ezzel ugyanakkor a baráti támogatás is elvész, hiszen nincs kivel megbeszélni a dolgokat. Kicsit titkolják is, mert ha kudarcos a lombik, akkor még nehezebb beszélni róla. Ráadásul elmesélni ezt a veszteséget, az egyben egy újra-traumatizálódás is lehet. Ezért inkább azt választja sok pár, hogy nem beszél a problémájáról senkinek. Bármilyen helyzetben van is az, aki szakemberhez fordul, jól teszi, ha támaszt keres, mert az segíti a megküzdést. A kutatások szerint a meddőséggel való küzdelem az onkológiai betegségek betegségterhével hasonló mértékű. A társadalom nagy része nem gondolja, hogy a meddőséggel annyira nehéz megküzdeni, mint egy rákos megbetegedéssel”. Ráadásul a hagyományos nemi felfogás még mindig erősen jelen van a köztudatban, amely azt sugallja, hogy ha valaki ebben kudarcot vall, az értéktelen. És ezzel együtt a meddőség tabunak is számít, ezért sokan titkolják, hogy ezzel küzdenek, ami elszigeteltséghez és ebből adódóan szorongáshoz, depresszióhoz vezethet – mely pedig tovább nehezítheti a megküzdést és csökkenti a teherbeesés esélyét is. Az egyéni identitás mellett meddőség a párkapcsolati identitást és a párkapcsolat jövőjét is mélyen érinti, hiszen a kapcsolatok fejlődési íve általában a családalapítás felé halad. Ha ez elakad, az hatással lehet a párkapcsolati dinamikájára, párkapcsolati szerepeinkre és ezáltal a mentális jóllétünkre is” – mondja az interjúban Soltész Krisztina, aki az interjúban idejétmúltnak nevezi azt a korábbi tudományos konszenzust, amely szerint van közvetlen ok-okozat a „lelki blokkok” és a sikertelen teherbeesés között. „Egy lelki traumát más tényezők együttes fennállásával köthetünk a meddőséghez: ha egy lelki trauma krónikus stresszt okoz, és van biológiai hajlamunk a meddőségre, akkor így közvetetten a lelki trauma hozzájárulhat annak kialakulásához. Ugyanakkor rengeteg ellenpélda is van, hiszen lelki traumák mellett (nemi erőszak, nehéz életkörülmények) is sokszor létrejön terhesség. A traumák önmagukban tehát nem hozhatók összefüggésbe a meddőséggel” – nyilatkozta a Jelennek.