A Mi Hazánk feljelentést tesz Ruszin-Szendi Romulusz kapcsán
Ruszin-Szendi Romulusz (Fotó: Magyar Hang / Beliczay László)

Feljelentést tett a Mi Hazánk a volt vezérkari főnök, azóta már Magyar Péter mellett szerepet vállaló Ruszin-Szendi Romulusz milliárdos szolgálati villája és az Ukrajnába történt „önkényes eltávozása” miatt – közölte Novák Előd, a párt politikusa.

Az egyik ügy, a szolgálati villa pénteken került a hírekbe. Az Index ugyanis azt írta a birtokukba jutott számviteli és könyvelési dokumentumok alapján, hogy Ruszin-Szendi Romulusz összesen 928 millió 145 ezer 850 forintért építtetett magának egy szolgálati villát Dunakeszin. Mindezt, állítja az Index, tisztán állami forrásból kivitelezte. Magyar Péter válasza nem késlekedett: „Az érintett ingatlan a mai napig a magyar állam tulajdonában áll, a megrendelő sem a vezérkari főnök, hanem a kaszinóminiszter által vezetett minisztérium háttérintézménye volt”. A Mi Hazánk szerint felháborító, hogy az egész ügy háborús veszélyhelyzet idején történt, a haza védelme helyett luxusvillára költöttek, „a gátlástalan fideszes dőzsölés tipikus példájaként”. Szolgálati visszaélés mint katonai bűncselekmény gyanúja miatt tettek feljelentést.

A másik ügy Ruszin-Szendi Romulusz ukrajnai látogatása. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf utólag azt mondta, hogy az akkor még vezérkari főnök mandátum nélkül tárgyalt a háború sújtotta országban, az érintett szerint azonban nem így volt, sőt, még Orbán Viktornak is jelentett az útjáról. A Mi Hazánk most azt idézte fel, hogy ők már számos alkalommal kifogásolták azt, hogy honvédség parancsnoka a közvélemény elől eltitkolva látogatta meg az ukrán vezérkart, s ez csak utólag, ukrán híradásból derült ki, amikor az ukrán fegyveres erők vezetője úgy nyilatkozott, hogy elégedett Ukrajna és Magyarország katonai együttműködésének a szintjével. – Nem tudjuk, hogy most a kormány vagy Ruszin-Szendi hazudik, és tényleg önkényesen ment Ukrajnába, de mivel ebben az ügyben sem történt feljelentés, a Mi Hazánk most megtette, hiszen a Btk. szerint „Aki szolgálati helyéről önkényesen eltávozik, vagy attól távol marad, és távolléte a két napot meghaladja, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Minősítő körülmény, „Ha az önkényes eltávozást háború idején, külföldi hadműveleti területen végzett humanitárius tevékenység vagy békefenntartás során követik el – írták.

A Magyar Hang legfrissebb lapszámában számolt be arról, milyen reakciókat szült az egykori vezérkari főnök tiszás szerepvállalása, cikkünket ITT olvashatja e l>>>

Megijedtek a nagyágyútól – egyre sorjáznak a kormányzati vádak Ruszin-Szendi Romulusz ellen
Koncz Tamás

Megijedtek a nagyágyútól – egyre sorjáznak a kormányzati vádak Ruszin-Szendi Romulusz ellen

A volt vezérkari főnökre a honvédek is hallgatnak, kormányváltás esetén potenciális miniszter lehetne – vélik a lapunknak nyilatkozó szakértők.