
Egy nappal az azóta már két áldozatot követelő fonói támadás előtt már nekiesett két embernek a feltételezett elkövető – ezt a Mi Hazánk állítja. Akkor fel is jelentették a rendőrségen, ezt a nyomozóhatóság munkatársa is megerősítette. Pakusza Zoltán, a párt alelnöke így adatkérő levéllel fordult a megyei rendőrkapitánysághoz arról érdeklődve: milyen intézkedés történt a feljelentés kapcsán, illetve miért nem volt őrizetben a vélelmezett elkövető. Amennyiben ugyanis akkor rács mögé kerül, nem zajlott volna le a másnapi ámokfutása.
A bűncselekmény múlt pénteken történt: egy 31 éves férfi fahusánggal támadt a Somogy megyei Fonó egyik utcáján egy 63 éves nőre és egy 68 éves férfire. Mindketten kórházba kerültek életveszélyes, illetve súlyos sérüléssel, a nő később a kórházban életét veszítette. Az ámokfutó ezután bement egy helyi kisboltba, ahol az ott lévő eladót is bántalmazta, a 46 éves nő a helyszínen életét vesztette. A férfi ezután az elhunyt autójával elhajtott, később visszament, de a rendőrök elől elmenekült. Az egyenruhások Siófokig követték, ott nekiment egy parkoló autónak és az árokba borult. A rendőrök az orvosi ellátása után őrizetbe vették és emberölés, illetve más bűncselekmények miatt kihallgatták. A legutóbbi tájékoztatás szerint nem tett vallomást.
A támadódóról közben kiderült, hogy a kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt mutatott.