
Az Országgyűlésben már többször megígérte a Mi Hazánknak Orbán Viktor, hogy támogatnák a készpénzhasználat, mint szabadságjog alkotmányos védelmét, de lassan egy éve nem történt semmi – így reagált a Mi Hazánk elnöke arra, hogy javaslatukat megvalósítaná a miniszterelnök. A kormányfő a szombati évértékelőjén beszélt arról, hogy „pozitív választ adnak” arra a képviselői indítványra, hogy alkotmányban garantálják a készpénzhez való jogot. Nem mondta ki, de ez valójában a Mi Hazánk indítványa.
Toroczkai László a beszéd egészét illetően úgy vélekedett, hogy a miniszterelnök egy párhuzamos valóságban él. Nem látja a rossz jogszabályok, a fojtogató bürokrácia által okozott nehézségeket, a korrupció, az összeomló egészségügy és rendvédelem, az elnéptelenedő vidék, az alig működő MÁV, a zötyögős közutak, a bérek, az infláció, az oktatás, a megélhetés problémáinak valódi okait. Ehelyett bejelentette azt az osztogatást, amelyet előre megjósoltak, és amelynek komoly böjtje lesz 2026 után, mert az ehhez szükséges gazdaságpolitikai fordulatot a kormány továbbra sem hajlandó végrehajtani.
Orbán Viktor szombaton délután a Várkert Bazárban tartotta meg évértékelőjét, ami tele volt ígéretekkel, de fenyegetéssel is. Teljes jövedelemadó-mentesség a két- és háromgyerekes anyáknak életük végéig, drog elleni harc, 100 új gyár program – ezeket jelentette be a miniszterelnök. Emellett beleírhatják az alkotmányba, hogy valaki vagy nő vagy férfi és a kormányfő azt javasolta a Pride szervezőinek, hogy ne bajlódjanak az előkészületekkel. A beszédről ITT írtunk részletesen >>>