
Kisebb fajta pánik tört ki Hajdúnánáson, miután indiai vendégmunkások érkeztek a településre, akiket viszont illegális migránsoknak hittek a helyiek – közölte az ATV híradója szerdán.
Az érintett vendégmunkásoknak szállást biztosító Pál-Kovács Dezső vállalkozó szerint „itt-ott, ahol vásárolgattak, megjelentek, és valaki elterjesztette azt, hogy ezek az emberek migránsok – a kinézetük miatt biztos”. A vállalkozót egyébként Tiszaújvárosból keresték meg, hogy be tudna-e segíteni, mert a Mol beruházásához jönnek bengáli dolgozók, és amíg az ezzel járó ügyintézések folyamatban vannak, biztosítson nekik szállást és ételt.
Az ügy egyébként odáig fajult, hogy Hajdúnánás önkormányzata még közleményt is adott ki, melyben cáfolják, migránsáradat érkezett volna. Az idegenrendészeti főigazgatóságról egyébként azt az információt kapta az ATV híradója, hogy 30 vendégmunkás érkezett.
A helyi ellenzék szerint a hajdúnánásiak ijedtsége annak tudató, hogy évek óta kormányzati propaganda-hadjárat folyik a migránsok ellen.