
Feljelentést tesznek a keddi, „Szabadság hídon történt brutális rendőri fellépés ügyében" a Momentum – ezt Bedő Dávid, a párt frakcióvezetője a Facebookon jelentette be, Bedő azt írta, „független vizsgálatot és felelősöket” követelnek „a békés tüntetők indokolatlanul erőszakos zaklatása kapcsán”.
Bedő szerint a rendőrség kedden „az elmúlt hetek legdurvább beavatkozásával felszámolta a békés tiltakozást”, azt írta: „a tüntetőket felráncigálták a földről, az ellenállókat erővel taszigálták arrébb”, a rendőrök „ordibáltak a hidat elfoglalókkal, egyikük fogyatékosnak nevezte az alapjogaikért tüntetőket”. (...) „Nem hagyjuk, hogy a rendszer tovább haladjon a putyini úton, és a rendőrséget az állampolgárok helyett a saját hatalmának védelmére használja. Mert a rendőrség dolga nem a békés tüntetők zaklatása, hanem pont, hogy állampolgári jogaik védelme és biztosítása lenne” – írta Bedő.
A demonstráció a Ferenciek terén indult, majd a Hadházy-féle megmozdulás momentumos kezdeményezésre a Szabadság hídon folytatódott, ahol néhány tucatnyian leültek az úttestre, de a rendőrök elvitték őket. A hídfoglalás bő egy órán át tartott.
A BRFK közlése szerint az április 22-i demonstráció után több mint 50 ember ellen indult eljárás. Közleményükben azt írták: „a gyűlés résztvevői jogellenesen előbb az V. kerületi Ferenciek terénél akadályozták a közlekedőket, majd egy csoportjuk a Szabadság hídhoz vonult, ahol egy időre blokkolták a forgalmat”.