A Momentum után a GVH is a fővárosi taxizás hatósági díjszabása ellen érvel

A Momentum után a GVH is a fővárosi taxizás hatósági díjszabása ellen érvel

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is javaslatokat fogalmazott meg az új budapesti taxisrendelettel kapcsolatban, amelyről a tervek szerint szerdán szavaz a Fővárosi Közgyűlés. A testület előtt lévő tervezet szerint – ahogy arról Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a múlt héten beszámolt – Budapesten a taxis személyszállítás alapdíja 1000 forintra, a kilométerdíj 400 forintra, a percdíj pedig 100 forintra emelkedik május 9-től. Ez az intézkedés nagyságrendileg 35 százalékos áremelkedést jelent majd a fogyasztóknak.

A tervezett új taxisrendelet kapcsán elérkezettnek látta az időt a megszólalásra a GVH is, amely a hatósági díjszabás eltörlését, helyette a maximált ár bevezetését szorgalmazza. Ez a felismerés a versenyhatóság részéről azért is figyelemreméltó, mert a hatósági árat még Tarlós István (Fidesz) főpolgármestersége alatt fogadta el a fideszes többségű közgyűlés még 2013 áprilisában, vagyis épp kilenc éve, mindeddig azonban nem zavarta a szemüket. A versenyhatóság most a következőket írta az MTI-hez eljuttatott közleményében:

„A budapesti taxis tarifák rögzítettek, vagyis a piacon jelenleg nem érvényesülhetnek az árverseny előnyei. A taxipiac szereplői rendszeresen igénylik a rögzített hatósági árak növelését, a fogyasztói érdekek képviselete azonban rendre elmarad. Az egyre magasabb hatósági árak csökkentik a taxik kihasználtságát, amely a taxisok részéről a további díjnövelési igény irányába hat. Ebből a szabályozási csapdából úgy lehetne legjobban kilépni, ha az önkormányzat minimalizálná az árszabályozási beavatkozását, minél nagyobb teret hagyva a versenynek és az egyensúlyi piaci árak kialakulásának" - fejti ki a GVH, amely javaslatokat is megfogalmazott. Szerintük ugyanis szűkíthető lenne az árrögzítés szabályozása azokra az esetekre, amikor a fogyasztó nem tud megfelelően előre tájékozódni a viteldíjakról (például utcai leintés, taxiállomáson sorban álló autók stb.), továbbá elősegíthető lenne a verseny azáltal is, ha a fix tarifák helyett a főváros csupán maximált árat írna elő, amely alatt kialakulhatna egy szolgáltatói verseny.

A GVH felvetése több elemében rokon azzal, amit a Momentum fővárosi frakciója javasolt még kedden, melyben hatósági ár helyett ársapka mellett érveltek. Az inflációt, az üzemanyagárat és az átlagkeresetet is figyelembe vevő automatikus képlet alapján évente automatikusan korrigálnák a taxidíjak felső korlátját, de a magas minőségi elvárások mellett lehetőséget teremtenének a szolgáltatóknak az árversenyre, hogy az utasok választhassanak olcsóbb utazási lehetőséget kínáló szolgáltatót is – írták.

Mint írták, a hatósági ár egyik kimondott célja volt a hiénák letörése, de ebben „csődöt mondott” a szabályozás. Ezért – szól a második pont – „rendeleti szinten kell korlátozni a minden tisztességes taxist lejárató független szolgáltatókat, ezzel a megbízható, bejegyzett taxiszolgáltatók felé terelve őket, valamint támogatni a kisebb, könnyebben számon kérhető és büntethető taxivállalkozások létrejöttét.”

A Momentum javaslatcsomagjának harmadik pontja szolgáltatófüggetlen taxirendelés bevezetését sürgeti. Ez azt jelentené, hogy pontos adatszolgáltatás előírásával kötelezővé kellene tenni a taxiszolgáltatóknak, hogy az autóik a BudapestGO applikációban is elérhetők legyenek. Ez egyben a taxitársaságok ajánlatainak összehasonlítását is jelentősen segítené, így tovább erősítené a versenyt a fogyasztók megnyeréséért. A Momentum frakció ezért felkéri a főpolgármestert, hogy még idén folytassa le a szükséges egyeztetéseket a taxiszolgáltatókkal.

Hangsúlyozták, hogy az emelkedő működési költségek, a várható üzemanyagár-emelkedés és az infláció miatt „indokolt lehet” a taxisok tarifaemelésének igénye, azonban fontosnak tartják, hogy mindez olyan szabályozások mellett történjen, amelyek a budapestiek érdekeit is figyelembe veszi: részesüljenek a budapestiek minőségi taxiszolgáltatásban elérhető és korrekt áron, emellett legyenek gyorsan elérhető taxik.

A taxizás alaptarifája a fővárosban jelenleg hétszáz, a kilométerdíj háromszáz, a percdíj pedig hetvenöt forint. Kiss Ambrus még a múlt héten kifejtette, 2018. július 1-jén változott utoljára a taxizás lakossági ára. Egyre több jelzés érkezik a fővárosban, hogy nehezebb taxit fogni, nem véletlenül. Míg ugyanis 2020 márciusában még 6754 taxis volt, addig a legutolsó adat már csak 5070-ről szól, és nem sokkal korábban volt ennél is kevesebb. Az Országos Taxis Szövetségtől Metál Zoltán arról beszélt, hogy a biztosítási költségek is emelkedtek az elmúlt években, ezt pedig már nem tudták követni.