„A nagy stratéga, Orbán Viktor két óriási hibát követett el”

„A nagy stratéga, Orbán Viktor két óriási hibát követett el”

Momentumos molinó mögött vonulnak az MTVA-székházhoz 2018. december 16-án (Fotó: Varga Máté)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A közmédia működését éppen hogy a Fidesz zavarta meg 2010-ben – erről beszélt lapunknak Schiffer András, akit arra kértünk, értékelje a tüntetések kimenetelét és az MTVA-székháznál történteket. Az LMP volt társelnöke nem sokat ad a közmédia azon állítására, hogy az ellenzéki képviselők túlterjeszkedtek a hatáskörükön, és akadályozták a közérdekű üzemben zajló munkát. A folyosón és a sminkszobában túl sok mindent nem zavarhattak meg – jelentette ki Schiffer.

Az ügyvéd megerősítette: hivatalos személy elleni erőszak valósult meg azzal, hogy a közmédia biztonsági személyzete kidobta Hadházy Ákost és Szél Bernadettet az épületből. Az országgyűlési törvény szerint ugyanis a képviselő jogosult belépni a közintézménybe, csak a rendeltetésszerű működést nem gátolhatja. Schiffer úgy látja, a tárgyalókban és a folyosókon mászkálva erre nem sok módja volt a politikusoknak.

Schiffer András megtalálta a Fidesz kormányzásának Achilles-sarkát | Magyar Hang

Igen sokszínű társaság volt kíváncsi az egykori LMP-s politikus könyvbemutatójára, volt államfőtől pártvezetőkön át Schmidt Máriáig és Morvai Krisztináig.

Ennek ellenére az MTVA feljelentette a képviselőket, hétfőn pedig jegyzői határozattal igyekezett eltávolíttatni a képviselőket. „Ha ez működő jogállam, akkor a rendőrségnek kötelessége eljárnia hivatalos személy elleni erőszak miatt” – fejtette ki lapunknak Schiffer. Szerinte viszont kétséges, jogállamról beszélhetünk-e még, a rendőrség pedig szégyenteljesen járt el az őrző-védő céggel szemben. „A stadionokban már számtalanszor láttam, hogy a hatóságok mennyire komolyan lépnek fel az ilyen magánhadseregekkel szemben. Mert ne legyen kétséges, a jelvényes brigantik nem az MTVA szervezeti egységét jelentik” – jegyezte meg.

„Orbán arra játszik, mint Kádár”

Az LMP volt politikusának nincsenek kétségei afelől sem, lesznek-e következményei az MTVA eljárásának. De arra sincs sok esély szerinte, hogy a Fidesz alatt pozitív irányba változzon a közmédia. „És persze, 2010 előtt sem volt pártatlan a közmédia, akkor viszont a látszatra próbáltak legalább adni” – mondta.

Azt ugyanakkor szomorúnak tartja, hogy az ügy némiképp háttérbe szorította a túlórákkal kapcsolatos törvényt. „Felhívnám a figyelmet, hogy 1994-ben Horn Gyula is azután nyert választást, hogy teljesen kimaradt a médiaháborúból” – tette hozzá. Az ellenzék által „rabszolgatörvénynek” nevezett módosítás pedig szerinte egy kedvezőtlen gazdasági környezetben visszaüthet majd a kormányra. Akkor érzik majd meg ugyanis a munkavállalók igazán a hatását, bár sokan ma sincsenek tisztában alkupozícióikkal, hiába a jelentős munkaerőhiány. Orbán viszont épp arra játszik rá, mint Kádár, hogy nem elég jogtudatos a nép – jegyezte meg Schiffer.

Lesz-e egy Dugovics Titusz?

Kerestük a Jobbik korábbi elnökét is, aki úgy látja: az ellenzéknek most csak egy módja van, ha utcára megy. Vona Gábor szerint ami zajlik, az már nemcsak egy törvényről vagy egy petícióról szól, hanem a rendszer leváltásáról. „Máskülönben furcsa is lenne, Vadai Ágnes és Jakab Péter mit keres például egymás mellett. A politikai különbségek most viszont másodlagosak. Kicsit olyan ez, mint a késő Kádár-korban lehetett az akkori ellenzék számára, amelyik egy rendszerrel állt szemben, bár nagyon különböző embereket fogott össze” – mondta.

Áder rezidenciája előtt több ezren tüntettek, mindenki a januári folytatásról beszélt | Magyar Hang

A kutyapárti békemenetet után a Sándor-palotához vonultak. Több ezres volt a tömeg, mindenki a januári folytatásról beszélt. Majd békésen távoztak. A december 21-i események teljes tudósítása.

Ahogy Schiffer, úgy Vona is szomorúnak tartja a szakszervezetek erőtlenségét, a Jobbik volt elnöke viszont pozitívabban ítéli meg a politikusok szerepvállalását. „Most a sokszor lesajnált ellenzék állt a folyamat élére, derekasan helyt álltak a pártok. Szép szimbolikája volt az egésznek, mikor a nők vezették a tiltakozó tömegeket, miközben ez a kormány látványosan nem tud mit kezdeni a nőkkel.”

Kérdésünkre, hogy lehet-e az MTVA eljárásának következménye, Vona kifejtette: már amikor a kopaszok akadályozták Nyakó Istvánt a népszavazási kérdés benyújtásában, akkor világos volt, hogy ez a kormány nem válogat az eszközökben. Szerinte nem lesz most sem semmi, miután a hatóságok is a rendszer részét jelentik. Maga azért pozitívnak tartana egy-egy „Dugovics Titusz-i” lépést: például ha a közmédiából egy riporter önjáróan beolvasná az öt pontot, vagy ha egy rendőr hazamenne, hogy ő nem ezért választotta hivatását. Nyilván ezzel rövid távon nem járnának jól az érintettek szerinte, de hosszú távon nagyon pozitív példát nyújthatnának, és egy ilyen rendőr az Orbán-rendszer után akár a következő rendőrfőkapitány is lehetne.

Orbán Viktor két óriási hibája

Megkérdeztük Tamás Gáspár Miklós is a történtekről. A filozófus úgy látja, mint a nagy válságokkor szinte mindig, a hatalmon lévők most is elvesztették az eszüket. „A nagy stratéga, Orbán Viktor két óriási hibát követett el: egyrészt nem engedte meg, hogy beolvassák ezt az elég ártalmatlan ellenzéki nyilatkozatot, amivel egy kicsit lecsillapíthatta volna az utcai mozgalmakat, s az MTVA-nál lezajlott, kissé groteszk históriával hősöket csinált eddig nem túl népszerű politikusokból. A tömegnek egyszer csak lettek vezetői. Másrészt: ugyancsak óriási hiba, hogy a magyar állam vezetője megengedte szóvivőinek és a szélsőjobboldali-állami médiáknak, hogy gyalázzák, rágalmazzák, sértegessék a tüntetőket” – fejtette ki.

Tiborc a gyárban - álruhás tudósítónk elmeséli, milyen az élet az üzemekben | Magyar Hang

A melósok többsége vidéki, sokan órákat utaznak, hogy munkakezdésre beérjenek.

Szerinte ma már mindenki tudja, hogy az állami és szponzorált
„sajtó” éppúgy a hatalom része, mint a rendőrség vagy a Terrorelhárítási Központ. A filozófus úgy látja, létrejött az egységes ellenzék, de új arcokkal, új szövegekkel nem találkoztunk, és bár „az Orbán-rezsim gyorsan hanyatlik, nyilvánvaló bukásának az időpontja még bizonytalan.”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 32. számában jelent meg, 2018. december 21-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még az ünnepi számban? Itt megnézheti!