A Nézőpontnál Orbán vezet, aki a Mediánnál a dobogón sincs
Orbán Viktor válogatott közönség előtt beszélt március 15-én. (Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala)

Alig néhány órával azután, hogy közzétették a Medián adatait arról, hogy 2025 tavaszára a Tisza Párt elnöke lett a legnépszerűbb magyar politikus, a kormányközeli Nézőpont Intézet épp Orbán vezetéséről hozott ki adatokat. A Nézőpont szerint továbbra is Orbán Viktor a legnépszerűbb politikus és egyben a „legalkalmasabb személy” Magyarország miniszterelnökének. Szerintük Orbánt a magyar választók 44 százaléka tartja szimpatikusnak, tőle 15 százalékponttal van lemaradva Magyar Péter (29 százalék). A pártelnökök közül Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke áll a harmadik helyen 19 százalékkal, míg Gyurcsány Ferencet mindössze 6 százalék tartja szimpatikusnak. Miniszterelnöki alkalmasság tekintetében a Nézőpont szerint szintén Orbán vezet 46 százalékkal, Magyar Péternek pedig itt még nagyobb a lemaradást mértek: őt a választók 28 százaléka tartja a legalkalmasabbnak az ország vezetésére, legalábbis a Nézőpont közlése alapján.

A HVG megrendelésére készített, nem sokkal korábban közzétett Medián-kutatásból viszont az derült ki, hogy már a Tisza Párt elnöke a legnépszerűbb magyar politikus. A hetilapban közölt legfrissebb felmérés szerint Orbán Viktor és Magyar Péter nagyjából ugyanolyan népszerű a saját táborában, illetve elutasított a másikéban, de más pártok híveinél és a párt nélkülieknél a Fidesz elnökénél valamivel többen látnák szívesen fontos politikai poszton a Tisza Párt vezetőjét, és e csoportban jóval nagyobb Orbán Viktor elutasítottsága (62 százalék), mint Magyar Péteré (48 százalék).

A Medián felmérése a miniszterelnök március 15-ei poloskázós beszéde és a Pride betiltása előtt készült. A Medián népszerűségi listáján a kormányfőt megelőzi Karácsony Gergely és Hadházy Ákos. Őket Orbán Viktor (4.) Lázár János (5.) Sulyok Tamás (6.) Kovács Gergely (7.) Toroczkai László (8.), Rogán Antal (9.) és Dúró Dóra (10.) követi. A megkérdezettek egyértelműen Magyar Pétert látják Európa-pártibbnak, együttműködőbbnek, tisztességesebbnek, őszintébbnek. Magyar Pétert a leállított uniós források „hazahozatalára” sokkal alkalmasabbnak tartják. Ugyancsak nagy különbség van kettejük alkalmasságának megítélésében Magyar Péter javára, amikor a korrupció elleni fellépésről, az igazságszolgáltatás és a sajtó függetlenségének biztosításáról vagy az országimázs javításáról van szó. A legkisebb különbség a két vezető megítélésében a nyugdíjasokkal kapcsolatban van, de még az ő helyzetük javítására is valamivel többen látják alkalmasnak Magyar Pétert, mint Orbán Viktort – szerepelt a Medián adatsorában.

Magyar Péter a legnépszerűbb magyar politikus
Magyar Hang

Magyar Péter a legnépszerűbb magyar politikus

A Medián felmérése szerint Orbánt még Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzi.