
Cikkünk frissül
A Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) bejelentés alapján folyamatban lévő nyomozásban jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki az Integritás Hatóság elnökét. A kihallgatott gyanúsított szabadlábon védekezik – jelezte csütörtök esti közleményében a KNYF, amelyet a Magyar Hanghoz is eljuttattak.
A közlemény szerint a nyomozó főügyészség csütörtökön összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre az ügyben, amelynek keretében több helyszínen – köztük az Integritás Hatóság épületében – végzett eredményes kutatást és lefoglalást. Ezt követően a főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki az Integritás Hatóság elnökét, akit ugyan nem nevesítettek a közleményben, de Biró Ferencről van szó.
– A vonatkozó jogszabály alapján az Integritás Hatóság központi költségvetési szerv, amelynek elnökét a miniszterrel azonos juttatások illetik meg. Ennek megfelelően – egyebek mellett – egy hivatali gépkocsi személyes használatára jogosult. Az Integritás Hatóság az elnök gépjárműhasználatára egy felső kategóriás gépkocsit bérelt. A megalapozott gyanú szerint a hatóság elnöke emellett egy másik gépjárművet is béreltetett az Integritás Hatóság vagyonának terhére. A szintén felsőkategóriás autót többnyire az elnök – hatósággal munkaviszonyban nem álló, így gépjárműhasználatra sem jogosult – felesége magáncélokra használta – fejtette ki a KNYF. Arra is kitértek, a megkötött szerződés szerint ezen másik bérelt személygépkocsi havi bérleti díja kezdetben 475 285 forint + ÁFA volt, amely összeg később emelkedett. Így szerintük az elnök a vagyonkezelési szabályt megszegve közel 14 millió forint vagyoni hátrányt okozott az Integritás Hatóságnak.
Végül a KNYF azt is közölte: az Integritás Hatóság elnöke ezen túlmenően – a hivatali helyzetével visszaélve – annak érdekében, hogy az igazgatóság másik két tagját (akik szintén pályázat útján választott és a köztársasági elnök által kinevezett elnökhelyettesek) törvényes jogaik gyakorlásából kizárja, bizonyos jogkörüket a jogszabályokkal ellentétesen korlátozta, egyidejűleg közhatalmi jogosítványait önhatalmúlag gyakorolta.