
– Az oktatást akkor lehet újra biztonságosan megnyitni, ha a tanárok oltás utáni védettsége teljesen kialakult – erről beszélt az InfoRádiónak a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás.
Mint elmondta, öt pedagógus szakszervezet – Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet és Keresztény Pedagógusok Szakszervezete, valamint a vegyipari szakszervezet (mint a szakképzésben dolgozókat is képviselő szakszervezet) – egyaránt a második oltáshoz kötné az iskolák újranyitását. Attól félnek ugyanis, hogy az első oltás még nem jelent kellő védettséget, a fertőzöttség megugorhat, így akár egy negyedik hullám elindítója is lehet a folyamat. Arra is kitért, szakemberek tanácsai alapján a visszatérést akkor tartanák támogatandónak, ha napi 100 fő alá csökken a járvány miatti elhalálozások száma.
Az alelnök tudomása szerint a pedagógusok mintegy 75 százaléka élne az oltás lehetőségével, míg 25 százalékuk már áteshetett a betegségen.
Kérdés, a szakszervezet érvei mennyire fogják meggyőzni a döntéshozókat, ugyanis mikor Orbán Viktor miniszterelnököt szerdai interjújában erről kérdezték, úgy válaszolt: „Amikor az első oltást megkaptam, másnap bementem dolgozni”.