
Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, az összes megkérdezett 31 százaléka szavazna a Tiszára, 25 százaléka a Fideszre. A biztos szavazók körében 35-30, a biztos szavazó pártválasztókat nézve 44-37 a Tisza Párt előnye. Vagyis: kategóriától függően Magyar Péterék 6, 5, illetve 7 százalékponttal állnak jobban – ez derül ki a Publicus Intézet Népszava megbízásából készített friss felméréséből. A cég májusi méréséhez képest az összes kategóriában 1 százalékpontot erősödött a Tisza, a Fidesz pedig ugyanennyit gyengült.
A friss kutatás szerint a magyarok több mint kétharmada (68 százalék) elégedetlen azzal, „ahogyan az országban mennek a dolgok”. A kormánypártiak és az ellenzékiek véleménye értelemszerűen erősen megoszlik ebben a kérdésben, ennél érdekesebb, hogy a pártválasztásukban bizonytalanok 69 százaléka az elégedetlenek táborába tartozik – tették hozzá.
A Publicusnál a két nagy mellett a DK-nak és a Mi Hazánknak lenne esélye még a parlamentbe jutásra, előbbire az összes megkérdezett 6, a biztos szavazó pártválasztók 9 százaléka szavazna, utóbbi esetébe ez 3 és 5 százalék. Az összes többi pártot maximum 1 százalékra mérte az intézet.
Hosszú szünet után sorra jelennek meg a közvélemény-kutatók pártpreferencia mérései. A sort május végén az IDEA Intézet nyitotta, felmérésükben a biztos választóknál a Tisza 44, a Fidesz-KDNP 37 százalékon áll. A Medián június közepén nyilvánosságra hozott kutatása szerint a biztos szavazóknál a Tisza Párt 51, a Fidesz 36 százalékon áll. A 21 Kutatóközpont hétfőn napvilágot látott felmérése minden eddiginél nagyobb különbséget mutat a két nagy párt között: a Tisza 52 százalékával szemben a kormánypárt 34 százaléka áll. Az ugyancsak hétfőn megjelent Závecz Research kutatása szintén Tisza fölényt mutat, az ellenzéki párt 46 százalékos népszerűsége 11 százalékponttal magasabb, mint a Fideszé. A kakukktojás a fideszes Nézőpont Intézet, náluk csökkent ugyan a két párt támogatottsága közötti 10 százalékpontos különbség, de továbbra is a Fidesz vezet 44 százalékos népszerűséggel, szemben a Tisza 29 százalékával..