
Még mindig nem mondott le a terület megvásárlásáról a Habony-Garancsi páros által felvásárolt Stockton Zrt. – írja a Népszava.
– A fővárosi önkormányzat tulajdonában álló Budapesti Közművek Zrt. még nem írhatta alá Rákosrendezőről szóló adásvételi szerződést az állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel. A Stockton Zrt. ugyanis még mindig nem nyilatkozott arról, hogy kíván-e élni elővételi jogával, vagy sem – válaszolta a lap kérdésére Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója.
A mini-Dubajnak kiszemelt területről a kormányzat már adásvételi szerződést kötött egy arab befektetővel, holott két cégnek is elővásárlási joga volt Rákosrendezőre. Az egyik társaság a Budapesti Közművek Zrt. volt, a másik a Habony Árpád és Garancsi István által idén januárban felvásárolt Stockton Zrt. A főváros jelezte, hogy élne elővásárlási jogával, amire a kormány – saját korábbi állításai ellenére – február elején rábólintott. A Stockton Zrt. azonban egyelőre nem nyilatkozott az ügyben: nem mondott le elővásárlási jogáról és nem jelezte azt sem, hogy élne azzal. Ha mégis élne a jogával, akkor egyenlő arányban válhatnak a terület tulajdonosává. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerint a Stockton Zrt. nem fog élni elővásárlási jogával. Azt nem tudni, jegyzi meg a cikk szerzője, Szalai Anna, honnan tudja, hiszen elvileg egy magáncégről van szó. A nyilatkozattételi határidő mindenesetre még nem járt le. Karácsony Gergely főpolgármester viszont már hivatalos levélben jelezte Lázár János építési miniszternek, hogy várja a személyes egyeztetésre a szerződésben foglaltakkal kapcsolatban.