Megtörtént, ami húsz éve nem: a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nem írta alá a költségvetés jövő évi tervezetét. Lovász László a hét elején ült újra tárgyalóasztalhoz a kormány képviselőivel, miután bejelentették az MTA forrásainak átcsoportosítását az Innovációs Minisztériumhoz. Ezzel az akadémia függetlenségét számolnák fel, az ideológiai alaphangot pedig meg is adta a Schmidt Mária tulajdonába tartozó Figyelő. A lap a „Soros-zsoldosok” után a „liberális társadalomtudomány híveinek” listázásába fogott. A Társadalomtudományi Kutatóközpontban „ideológiavezérelt” munka zajlik, ha épp dolgoznak egyáltalán – igyekezett sugallni az újság, pellengérre állítva nyugdíjas és az elmúlt években gyesen lévő tudósokat is. Mindehhez egyébként melegjogokkal és migrációval kapcsolatos kutatásokat mazsolázva ki. Ezeket részleteiben már nem vizsgálták, mint ahogy azt sem, ki mennyi ideje foglalkozik a témával.
Többen is nyilatkoztak lapunknak a Figyelő-lista szereplői közül, és azt mindannyian leszögezték: nem keresték meg őket sem a szöveg közzététele előtt, sem azután. Igaz, P. Tóth Tamás szerint egy névtelen cikk esetében nehéz erre választ adni: „számomra egy fantom, akiről nem merem állítani, találkoztam-e már vele.” Mindenesetre akadt, akit a saját érdekében is jól tette volna, ha felkeres a Figyelő: Bene Mártonról valótlan információkat olvashattunk, és utóbb kénytelenek is voltak törölni a rá vonatkozóakat. Elmondása szerint bocsánatot sem kértek tőle azok után, hogy az elmúlt tíz publikációt figyelmen kívül hagyva közölték: 2016-ban jelent meg legutóbbi munkája. Neményi Mária professor emerita státuszban van már, mégis azzal revolverezték, hogy 2014 óta egyszer publikált. „Nyugdíjasként nem tartozom beszámolási kötelezettséggel az intézet felé, így a 2014 utáni publikációimat nem a honlapon kell keresgélni” – fogalmazott a Magyar Hangnak Neményi, hozzátéve, hogy semmiképpen sem szeretne az „aljas, uszító cikk rágalmai ellen” védekezni.
Az összehasonlító politikai gazdaságtannal foglalkozó Makszin Kristinről pedig ebben a hangnemben írtak: „idén több évnyi »hallgatás« után egy publikációt tett közzé.” Erre jó oka volt: 2014-es publikációja után született a második gyereke, és két évig nem végzett kutatási munkát. Ez láthatóan nem foglalkoztatta a kormánylapot, miközben a Fidesz–KDNP mostani kommunikációját is a gyerekvállalás fontosságának hangsúlyozása jellemzi. Makszin 2016. szeptembere óta munkatárs az MTA-nál, a 2014-es szövege pedig egyébként az éves díjat nyerte el az azt közzétevő Socioeconomic Review folyóiratnál. Miközben a Figyelő kipellengérezi, a kutató akkor is épp egy bécsi konferenciára utazott, amikor kerestük. Dupcsik Csaba esetében is jobban tették volna, ha felkeresik, hiszen bár a tudományos felületre még nem töltötte fel, de idén jelent már meg két magyar nyelvű tanulmánya, egy angol nyelvű recenziója és egy könyve is. „Egyébként egy komoly tanulmány megírása is időigényes, egy szakmai lapban való megjelentetése pedig féltől két évig is elhúzódhat” – tette hozzá. Elmondása szerint továbbá ha már ezt vizsgálják, a publikációk száma mellett a hivatkozásoké is érdekes lehet, hiszen ez mutatja, hogy az adott írásnak mekkora hatása volt a tudományos világban.
Dupcsik Csaba: Kádár-kori idillt követ a kormány
Nem feltétlenül baj, ha kevesebb gyermek születik; nem gond, ha a nők később szülnek; és azt sem kellene problémaként megélni, hogy kevesebb a házasság – állítja Dupcsik Csaba szociológus. Szerinte a kormány családpolitikai programja hiedelmeken alapul, és átszínezett Kádár-kori idillt követ. A kormány pedig az ideológiahiányt tölti be a család témájával, mert ez egyike azon kevés ügyeknek, amelyeket pártállástól függetlenül mindenki értéknek tart.
Ahogy mások, úgy Vajda Róza sem gondolja, hogy a lista összefüggésében a személyes kutatói munkák lennének az érdekesek. „Pusztán kimazsoláztak néhány olyan publikációt a kutatói profilunkból, amiknek számukra »pikáns« volt a címe vagy témája” – fejtette ki a Magyar Hangnak. Vajda szerint „narratíve és pszichológiailag ezzel a hergeléssel ágyaznak meg a kurrens politikai törekvéseknek.” Másokhoz hasonlóan ő is párhuzamot lát a CEU, illetve az MTA elleni támadásban, de a civil szervezetek ledarálásában és a Stop Soros-törvényben is. „Eleve ezközszinten is sok bennük a közös: megfélemlítés, lejáratás, szolidaritás megtörése, ellehetetlenítés. A cél pedig: kinyírni az autonómiát, az önálló gondolkodást, megszüntetni az intézmények függetlenségét, alattvalókat gyártani” – mondta Vajda.
Ugyan Sik Endre és Bene Márton is arról beszéltek, hogy szeretnék a cikket csak egy túlbuzgó szerző próbálkozásaként betudni, de a jelek szerint nem pusztán ennyiről van szó. Bene szerint a legszomorúbb, hogy az MTA státuszáról teljesen legitim vitát folytatni, de itt nem ez történt. Ha azt akarnák igazolni, hogy az állami ráfordítás arányában alacsony az MTA-intézetek produktivitása, akkor a tudományos output fő számaira koncentrálnának, és nem négy-öt embert emelnének ki. „A liberálisként bélyegzett, egyébként nagyon fontos témák a töredékét jelentik az MTA TK-ban kutatott témáknak” – tette hozzá. Dupcsik szerint egyébként a szociológusok támadása csak ürügy, „ahogy 1948-ban a kommunista kormányzat a pócspetri ügyet használta az ország szinte valamennyi egyházi iskolája államosításának ürügyeként.” Utólag ő is úgy érzi, hogy a CEU elleni támadás volt a főpróba, bár sokszor lehet, hogy épp rögtönöznek, és ezekre utólag tudjuk rávetíteni egy koherens stratégia látszatát. „Végül maguk a végrehajtók is elhitetik magukkal, hogy kezdettől egy általuk hozott Nagy Terv irányította a lépéseiket” – vetette fel Dupcsik.
Kinyírják a kultúrát?
A magyar kulturális (és részben a tudományos) élet nem kormánypárti fősodrára rátámadók vállalkozásának sikere hosszabb távon szinte bizonyosan kudarcra ítéltetett.
P. Tóth Tamás sem személyek elleni támadásként, sokkal inkább a „tudományos élet elleni össztűz előkészítéseként” tekint a listázásra. Másokhoz hasonlóan ezért ő is úgy látja, hogy „az egységes kiállás mindenképp szükséges.” Vajda Róza szerint nemcsak a társadalom-, de a természettudományokkal foglalkozó kutatók, intézetek részéről is nélkülözhetetlen lenne ez, és nem pusztán szolidaritás, de azon belátás alapján: a tudomány intézményei és a gondolkodás szabadsága a támadások célpontja. Neményi Mária szintén úgy érzi, nem nehéz a hasonlóságot meglátni a CEU-, az MTA- és a Soros-intézmények ügye között. „Sajnálom a fiatal kollégáimat, de nem elsősorban a szakmai előrehaladásuk szempontjából, hanem azért, mert egy ilyen országban fognak élni és dolgozni” – jegyezte meg. Neményi attól tart, hiába a tiltakozás, a kutatásfinanszírozás sorsa nem itt dőlt el. Palkovics államtitkártól viszont, úgyis mint akadémikustól, megkérdezné a Figyelő cikke kapcsán: ezt akarta?
A kiállás szükségességére vonatkozó kérdésünkre Dupcsik azt felelte, csak egyéni stratégiájáról beszélhet, ami változatlan. Sorolta is: „a tények rögzítése és leírása, az összefüggések racionális mérlegelése, az elemzések összeállítása. Egy olyan korban, amelyet igazán a Figyelőéhez hasonló gondolat-lájtos cikkek fémjeleznek, ez egyszerre konzervatív és értékmegőrző, ugyanakkor radikális és kritikai program.” Takács Judit tudományos tanácsadó is úgy látja: dolgozniuk kell tovább, amíg hagyják őket, mégpedig az MTA által elvárt magas színvonalon.
Sik Endrének volt már hasonló tapasztalata, miután megélte az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) beolvasztását célzó törvénytervezetet. Elnöke volt a szociológiai bizottságnak, és azóta is tagja a társadalomtudományi kuratóriumnak. A Hír TV Egyenesen című műsorában úgy fogalmazott: „90 százalékban az OTKA most is úgy működik, mint korábban. A 10 százalék abból áll, hogy időnként szabadságharcot kell folytatnunk bürokratikus hatékonyságot biztosítani igyekvő újraszabályozások ellen, amik nem lettek volna, ha az OTKA nem tartozna ebbe a bürokráciába.” Sik lapunknak arról beszélt: a mostani lépések mögött ott lehet, hogy mindent államosítani akarnak, esetleg Palkovics László szeretné magának ezt a területet is. És hogy mi várható, ha megvalósulnak a tervek? „Ha központi irányítás van, akkor központi, és akkor annak kell benyújtani a tervezeteket” – fejtegette Sik. Megjegyezve, hogy nevetséges az egész, és amikor akartak, a migrációról is tíz napon belül tudtak berendelni kutatást. Sik ebben nem vett részt, de úgy látja, nem is nagyon támaszkodott egyébként rá a kormányzat. „Milyen jó lenne pedig, ha a tudományos elemzéseket akarnák alapul venni” – jegyezte meg.
Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.
