A szolnoki Fidesz eltörölné a rászoruló nyugdíjasok rendkívüli támogatását
Győrfi Mihály, Szolnok ellenzéki polgármestere (Fotó: Győrfi Mihály Facebook-oldala)

Szolnokon március óta a havi 150 ezer forintnál kevesebből élő nyugdíjasok évente egyszer rendkívüli támogatást igényelhetnek az önkormányzattól, de a helyi kormánypárti képviselők – egy költségcsökkentő csomag részeként – azt kezdeményezték, hogy szüntessék meg ezt a lehetőséget – tudta meg a Hvg.hu.

Mint a lap emlékeztet, idén márciusban döntött úgy a szolnoki közgyűlés, hogy egy új juttatással segíti azokat a nyugdíjasokat, akik különösen kevés pénzből élnek. Györfi Mihály polgármester által benyújtott előterjesztés alapján a szolnoki lakóhellyel rendelkező nyugdíjasok évente egyszer rendkívüli települési támogatást igényelhetnek, ha a családban nem haladja meg az egy főre jutó havi jövedelem a 150 ezer forintot. A támogatás mértéke 15 ezer forint, de ha az egy főre jutó havi jövedelem még a 100 ezer forintot sem éri el, akkor 20 ezer forintot adhat az önkormányzat.

Márciusban ezzel együtt elfogadtak egy másik rendkívüli támogatási formát, amelynek alapján a rossz anyagi helyzetben lévő szolnoki családoknak 10-20 ezer forintos beiskolázási segítséget adnak. A portál szerint a két intézkedés becsült forrásigénye 70 millió forint volt. „A Fidesz-KDNP helyi képviselői viszont azt javasolták, hogy szüntessük meg a nyugdíjasokra vonatkozó rendkívüli települési támogatást. A hivatalos indoklás szerint így akarják biztosítani a középtávú költségvetési egyensúlyt” – mondta az ellenzék által támogatott Györfi Mihály polgármester, aki ez ügyben nyílt levelet is írt Orbán Viktor miniszterelnöknek.

A város polgármestere szerint a kormánypárti képviselők azon dolgoznak, hogy megalázzák és kiforgassák a legelesettebbeket még abból a kevésből is, ami megmaradt számukra. Győrfi Mihály több kérdést tett fel a Fidesz elnökének, többek között, hogy mikor változhatott meg a párt nyugdíjasokkal kapcsolatos politikája. E mellett felszólította a miniszterelnököt, hogy foglaljon állást az ügyben, hogy a támogatás vagy a megvonás mellett van-e.

Az ügyben a HVG megkereste a helyi Fidesz-frakció vezetőjét, Töreki Andrást, de arra hivatkozva, hogy megbeszélésen van, nem akart nyilatkozni. Úgy tudni, a Fidesz-KDNP frakció tagjainak tervezete csupán egy beadvány, amely alapján egy előterjesztés készül, egy komplex csomag részeként. A csomag három rendelet módosítására irányul, amely többek között érinti a nyugdíjasok rendkívüli települési támogatását is.