A tanárok és diákok listázása ellentétes a demokratikus elvekkel
Polgári engedetlenség a fővárosi Jaschik Álmos Művészeti Gimnáziumban. Fotó: R. Kiss Kornélia

Az oktatási jogok biztosa több jelzést is kapott arról, hogy az október 5-én szervezett tüntetések után az iskolákat fenntartó tankerületek kérték az iskoláktól a tüntetéseken részt vevő diákok és tanárok névsorát. Másutt tanárok listát készítettek azokról a diákokról, akik nem vettek részt a tüntetéseken – írja a Telex.

Figyelik a tankerületek, kik sztrájkolnak – országos tanártüntetések percről percre
Magyar Hang

Figyelik a tankerületek, kik sztrájkolnak – országos tanártüntetések percről percre

Számos általános- és középiskola tanárai, tanulói és azok születi, illetve az őket támogató polgárok szerveznek különféle tiltakozóakciókat. Több kilométeres élőlánc volt Budapesten. Kövesse velünk az eseményeket!

Aáry-Tamás Lajos közleménye szerint a tanulót, a pedagógust és a szülőt nem érheti hátrány politikai meggyőződése, annak jogszerű kinyilvánítása vagy az attól való tartózkodás miatt. Jogsértő például, ha az iskolában nyilvánosságra hozzák, hogy ki vett részt és ki nem a megmozduláson, de ilyen a kockás inget viselők listázása is.

Az oktatási jogok biztosa hangsúlyozza: a tanuló és a szülő nem hozható olyan helyzetbe, amely politikai meggyőződésének feltárására vagy nézeteivel ellentétes cselekvésre készteti, vagy arra, hogy véleménye jogszerű kinyilvánításától tartózkodjon. Késztetésnek minősül az is, ha a tanuló vagy a szülő alappal tarthat attól, hogy hátrány éri azért, mert valamit tesz, vagy nem tesz.

A leváltott igazgatóhelyettes szerint felülről kapták a tankerületek a tanárokat fenyegető leveleket
Magyar Hang

A leváltott igazgatóhelyettes szerint felülről kapták a tankerületek a tanárokat fenyegető leveleket

Ő mint pedagógus vett részt a polgári engedetlenségi akcióban, azért, mert egyetért vele, és most is ezt tenné – mondta.

„Arra kérem a minisztert, az államtitkárt, minden fenntartót és intézményvezetőt, pedagógust, diákot és szülőt, hogy segítsék a mindannyiunk számára fontos demokratikus értékek érvényesülését az iskolákban”– fogalmaz Aáry-Tamás Lajos.