A templomból akart lopni, hogy a szegények között szétossza

A templomból akart lopni, hogy a szegények között szétossza

Összetört Mária szobor egy józsefvárosi templomban (Fotó: Police.hu)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A VIII. kerületi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki beismerte, hogy egy józsefvárosi plébánia kapuját felfeszítette, majd megpróbált ellopni a templomból egy Mária szobrot –.közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap.

Mint írták, a 35 éves Sz. Dániel 2021. január 19-én egy józsefvárosi templomból próbált meg elemelni egy Mária szobrot. A szoborlopási kísérlet azonban kudarcba fulladt, mivel a tárgy annyira súlyosnak bizonyult, hogy azt az elkövető elejtette, így az összetört. A rendőrök a férfit azonosították, elfogták, és lopás bűntett kísérletének gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A 35 éves férfi az eljárás során beismerő vallomást tett. Sz. Dániel azt mondta a nyomozóknak, hogy a szobrot el akarta adni, a pénzt pedig a szegények között osztotta volna szét. A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, a keletkezett iratokat pedig átadták az illetékes ügyészségnek.