
Érdekes posztot tett közzé saját közösségi oldalán Morvay Péter volt III/III-as ügynök, a Hetek újságírója, a Hit Gyülekezet tagja. Szerinte kétélű fegyver lehet a Sulyok Tamás által aláírt új törvény, melyben a kormánypártok lehetővé teszik, hogy a kettős állampolgároknak felfüggeszthetik a magyar állampolgárságát, ha azok veszélyt jelentenek az ország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára.
Morvay posztjában azt írja: „kérdezi tőlem egy Izraelben élő kettős állampolgár ismerősöm, aki az IDF-ben szolgál, hogy az új törvény alapján megfoszthatják-e a magyar állampolgárságától? Amennyire én látom, igen. És vélhetően nem is jelenlegi kormány fenyegetné ezzel, hanem a lázas centi vágásban lévő ellenzéki vezető miatt lehet jogos az aggodalom. Emlékszünk, Magyar Péter már Benjamin Netanjahut is letartóztatta volna Budapesten, legalábbis ezt kérte számon a magyar kormánytól. Úgyhogy ez még egy fejtörő a Tisza-támogató zsidó ismerőseim számára. 293 nap. Van még idő gondolkodni.”