A vendéglátósok reménykednek a támogatási rendszer meghosszabbításában

A vendéglátósok reménykednek a támogatási rendszer meghosszabbításában

A Rosenstein étterem (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Napokon belül lejár a vendéglátással foglalkozó vállalkozások számára egy hónappal ezelőtt biztosított bértámogatás, ezért érdekvédelmi szervezeteik kérik a kormánytól annak meghosszabbítását. Ma a Pénzügyminisztériumban tárgyaltak az esetleges hosszabbítás lehetőségeiről és feltételeiről. 

– Ma a Pénzügyminisztériumban  több másik szakmai szervezettel együtt javaslatot tettünk arra, hogy hosszabbítsák meg a turizmusban működő vállalkozások számára járó bértámogatást legalább január 11-ig, amikor is lejár a minap bejelentett szigorítások ideje – mondta a Magyar Hangnak Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. – Persze igazán az lenne jó (ahogy azt már márciusban is kértük), hogy jövő áprilisig biztosítaná a kormány a segítséget, hiszen ha vissza is vonnák a korlátozásokat januárban, nem telnének meg azonnal az éttermek.

Már csak azért sem, mert az év első két hónapja egyébként is holtszezon, amikor a vendéglátósok a felhalmozott tartalékból élnek. Idén azonban a pandémia következtében ez a tartalékolás elmaradt. Ezért is kérdéses, hogy mely vállalkozások tudják megtartani alkalmazottaikat, és melyek nem. Ebben a szituációban nagy segítséget jelentene a bértámogatás meghosszabbítása. 

Kérdésünkre elmondta, kedvező volt a javaslat fogadtatása, illetve hogy reményei szerint napokon belül döntés születhet arról, hogy fennmarad-e a támogatási rendszer, ha igen, meddig él majd, és pontosan mely vállalkozásokat érint.

Hasonlóképpen nyilatkozott Gál Pál Zoltán a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) elnöke:

– Hétfői információim szerint talán már ma, de a közeli napokban mindenképpen döntés születhet a vendéglátók bértámogatásának meghosszabbításáról – mondta az elnök. – Remélem, a vendéglátó és rendezvényszervezéssel foglalkozó vállalkozásoknak járó támogatás idejét meghosszabbítják, illetve hogy azt kiterjesztik a turizmusban dolgozó egyéb cégekre, így a szálláshely szolgáltatással foglalkozó vállakozásokra, illetve az utazási irodákra. Az ezzel kapcsolatos részletes javaslatainkat eljuttattuk a döntéshozókhoz. 

Az elnök kérdésünkre elmondta, azért lenne fontos a mielőbbi döntés, mert mind a vállalkozásoknak, mind az alkalmazottaknak dönteni kell a jövővől. Ha késik a segítség, előfordulhat, hogy úgy döntenek, a jelenlegi bizonytalan helyzetben nem tudják fenntartani a munkaviszonyt. 

– Ideális az lenne, ha a pandémiás korlátozások végéig szóló támogatásról szóló döntés születne, mert az nagy kiszámíthatóságot jelentene a szakma számára. Persze az is igaz, hogy egyelőre nem látni, meddig kell fenntartani a korlátozásokat – tette hozzá.