
Bár a Vígszínház igazgatósága „jogilag aggályosnak” tartotta egy hivatalos szavazás megrendezését a társulaton belül, a színház dolgozóiból álló szakszervezet mégis lehetőséget talált arra, hogy a munkatársak közöljék a véleményüket a szakmai bizottságban a társulatot képviselő Hegyi Barbarával – írja az Index. A portálnak nyilatkozó Csőre Gábor színész, a szakszervezet elnöke elmondta, a színház igazgatói posztjára pályázó három jelölt meghallgatása után a 118 beérkező szavazatból 113-an Rudolf Pétert, 5-en pedig Eszenyi Enikőt támogatták, Csányi Jánosra nem érkezett szavazat.
A minisztérium küldöttjéből, a minisztérium által kinevezett Színházművészeti Bizottság delegáltjaiból, a fővárosi önkormányzat által küldött egy fideszes és egy ellenzéki politikusból, valamint Hegyi Barbarából álló szakmai bizottság ezzel ellentéten szavazott, amikor Eszenyi Enikő pályázatát támogatta. A szavazás végeredménye szerint Eszenyi Enikő 6 igen és 3 nem, Rudolf Péter pedig 4 igen és 3 nem szavazatot kapott, az ő esetében ketten tartózkodtak. Csányi János nem kapott voksot.