
Az ajánlásoknak mindössze negyede bizonyult érvényesnek Gattyán György Megoldás Mozgalmának (MEMO) képviselőjelöltjénél Mátészalkán. Ezért a helyi választási bizottság elutasította a jelölt nyilvántartásba vételét – tudatta a 24.hu. Az adatokat a mátészalkai önkormányzat közölte. A párt a szabolcsi körzetben Roland Alexet indította volna jelöltként.
A határozat szerint a jelölt hiába gyűjtött össze 576 ajánlást, abból mindössze 148 lett érvényes. A határozat indoklása szerint a helyi választási iroda összevetette az ajánlóíveket a központi névjegyzék és a választókerületek adataival, és ebből állapították meg, hogy az érvényes ajánlások száma nem éri el a nyilvántartásba vételhez szükséges 500-at. Mint kiderült, többszörös ajánlás miatt 3, „egyéb okból” pedig 425 ajánlásról állapították meg, hogy érvénytelen. A határozat egyelőre nem jogerős.
Roland Alex azt írta magáról a Megoldás Mozgalom internetes oldalán, hogy Magyarországnak változásra van szüksége. „Olyan szemléletbeli változásra, aminek következtében akarva akaratlanul elindul az ország társadalmi megújulása. A fiataloknak jövőképet, az időseknek biztonságot az fog adni, hogy a magyar nép végre felismeri azt, hogy a belviszály a tűzvész, és a jólét az erdő. Az emberek akkor kapják majd vissza az országba és önmagukba vetett hitüket, amikor belátják, hogy a nyomor csak a megosztottság betegségének tünete”.