Mi az, amiben egyetért, amit ugyanolyan lelkesen támogat Karácsony Gergely, Kocsis Máté és Fekete-Győr András? Úgy látszik, a Székely Nemzeti Tanács európai uniós polgári kezdeményezésének sikerült az anyaországi pártok közötti törésvonalakon átívelő üggyé válnia. A Jobbiktól a Fideszen át a Momentumig és az LMP-ig szinte a teljes hazai politika mezőny beállt a kezdeményezés mögé.
Lapunk is beszámolt már az aláírásgyűjtésről, amelynek célja, hogy az uniós kohéziós politika alakításakor kiemelten vegyék figyelembe azoknak a régióknak az érdekeit, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő térségektől. Másként fogalmazva: Brüsszel a fejlesztési pénzek elosztásakor ügyeljen arra, hogy az adott államok ne alkalmazzanak hátrányos megkülönböztetést a területükön fekvő nemzeti régiók rovására. Jogszabály garantálná a régiók egyenlőségét és a regionális kultúrák fenntarthatóságát. A kezdeményezésről először a Székelyföld juthat az eszünkbe, de sikere pozitívan érintené a Csallóközt, a Partiumot, de akár például a baszkokat is.
Az idő ugyanakkor szorít: május 7-ig kellene egymillió aláírást összegyűjteni. Februárban-márciusban pörgött fel az aláírásgyűjtés, biztató számok érkeztek, ám a koronavírus-járvány megjelenése a kezdeményezést is hátrányosan érinti. A személyes találkozást igénylő, papíralapú aláírásgyűjtésre immár nincs lehetőség, ezért a szervezők az online támogatások megszerzésére koncentrálnak, hiszen természetesen elektronikusan is alá lehet írni a kezdeményezést. A legegyszerűbben ezt az Irdala.hu oldalon keresztül lehet megtenni, illetve a Nemzetirégiók.eu oldalon. A friss adatok szerint 260 ezer fölött jár az aláírások száma.
Az Irdala.hu-n magyarországi politikusok rövid videóüzenetben biztatnak aláírásra. Megszólal Karácsony Gergely főpolgármester, Varga Judit igazságügyi miniszter, Keresztes László Lóránt, az LMP és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, valamint Fekete-Győr András, a Momentum elnöke. Üzeneteik ezúttal egymást erősítik. Egység a sokféleségben – idézi például Varga Judit az Európai Unió alapvetését. Karácsony Gergely pedig az ökológiai sokféleséggel párhuzamot vonva a társadalmi sokféleség fenntartásának fontosságát hangsúlyozza a kezdeményezéssel kapcsolatban. Amely ezúttal a nemzeti régiók fennmaradásának gazdasági feltételeit kívánja megteremteni. Jó lenne, ha a kellő számú aláírás összegyűjtésével megfelelő eszközt biztosítana ehhez az unió.