Nyílt levélben fordult Alföldi Róbert Jászai-díjas színész-rendező Rátóti Zoltánhoz, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó alapítvány kuratóriumi tagjához az SZFE körüli vitában.
Alföldi a levele elején megindokolja, miért őt kereste meg. „Neked írok, Téged kérdezlek, mert Téged ismerlek az SZFE alapítványi kuratóriumából, illetve azért is, mert nagyon fontos ember vagy a szakmai életemben, mondhatnám azt is, hogy szakmai barátomnak tartalak. Ami hát egy marhaság, a barátomnak tartalak, mert nagyon fontos előadásokat csináltunk együtt anno a megboldogult Budapesti Kamaraszínházban. Olyan előadásokat, amik meghatározták az életemet. Olyan előadást – A velencei kalmárt –, ahol először ismert el a szakmám rendezőnek.”
Szerinte Rátóti Zoltán „egy olyan kuratórium tagja, ami kiadott egy közleményt, amiből tisztán látszik, hogy nem értitek, hogy mi történik és hogy mi a baj”. Emlékezetes, hogy a Vidnyánszky Attila elnökölte kuratórium „elfogadhatatlannak és felelőtlennek” nevezte közleményében az SZFE vezetőinek lemondását, mondván magukra hagyták a hallgatókat és az intézmény munkatársait.
„Az nem párbeszéd, ha nem két teljesen egyenrangú fél ül le egymással akkor, amikor nincsenek még eldöntve, leírva, aláírva a játékszabályok. Mert egy új helyzetben közösen, egyetértésben, vitázva kell kidolgozni azokat a szabályokat, amik mindkét fél számára elfogadhatóak, hogy valóban közösen, egymás érveit tiszteletben tartva kezdjenek el közösen, együtt dolgozni. Az nem egyeztetés, ha a főnökség megmondja, hogy mit lehet és mi lesz, tetszik, nem tetszik. Az a hatalom, és a hatalom megalázó erőfitogtatása. Az a kuratórium diktatúrája, annak a kuratóriumnak, aminek Te is tagja vagy”.
Azt írta Rátóti Zoltánnak, hogy „Neked kellett volna lépned, mert Te jobban ismered azt, amik Mi mindannyian vagyunk – vagyis a kuratóriumban Te ismered a legjobban. Mert igen, mi mindannyian az elmúlt 50 évben Magyarországon ugyanazok mentén a szakmai elvek mentén és kulturális közegben csináltunk színházat. Hol jobbat, hol rosszabbat.”
Alföldi Róbert szerint az SZFE jelkép és szimbólum. „Mert bármi volt is a szakmában, az egyetem – vagy a mi időnkben a főiskola –, mindig is tiltott terep volt mindenféle hatalmi, szakmai, sértődős, hisztérikus színházi ügyeknek. (…) Mert az egyetem a szakmánk jövője. A gyerekeket neveli ott a szakma, akár tanítasz személyesen, akár nem. A jövőnket, a nemzeti kultúránk jövőjét. És ez nem szólhat másról, mint a teljes és valódi konszenzusról és egymás elfogadásáról, a szakmáról. Nem a világképekről, nem ideológiákról, nem sikerről vagy sikertelenségről, hanem a jövőnkről. A fiatalokról. És nem kérdőjelezem meg a jószándékodat – sőt, Vidnyánszky Attila benső hitét sem kérdőjelezem meg –, de Zoli, ezt így nem lehet. Mert hiteltelen. És lehet, hogy nincs mögötte tényleg semmi más, mint jobbító szándék, de akkor azt kell mutatni, és nem az erőt és nem a revansvágyat, és nem azt, hogy itt eddig mindig, mindenki, mindent rosszul csinált” – írta a rendező Rátóti Zoltánnak.
„Barátom, ne haragudj, de én elég sokat dolgoztam veled, őszintén mindenről beszélve dolgoztunk, és soha, semmilyen körülmények között nem derült ki számomra, mert nem mondtad, hogy Neked fájdalmas hiányod van az ügyben, hogy a keresztény, polgári világképed, ízlésed, kultúrád nem jelenhetett meg. Miért nem mondtad?
De szerintem – lehet, hogy tévedek – azért nem mondtad, mert a színházban nincs ilyen. Ott a maga teljes és elképesztően változatos és színes és végletes módján jelenik meg a létezésünk” – írta Alföldi.
