
Alaptörvényt módosítani kétharmados parlamenti többséggel lehet, ahogy a sarkalatos törvényeket is csak ilyen irányú felhatalmazással lehet megváltoztatni – így reagált Gulyás Gergely arra, hogy az ellenzéki oldalon felmerültek különféle elképzelések egy kormányváltás utáni új alkotmány megírására. A Miniszterelnökséget vezető miniszter egyúttal „gyurcsányozott” is egyet.
Az elmúlt időszakban egyre intenzívebb az a fajta gondolkodás az ellenzéki oldalon, hogy egy esetleges 2022-es kormányváltás után kétharmados többség hiányában lehet-e kétharmados törvényeket módosítani és új alkotmányt írni. Róna Péter közgazdász, jogász szerint például meg kell alkotni egy szöveget, azt népszavazásra kell bocsátani – ehhez még nem kell kétharmad –, és ha a referendumon elfogadják, akkor életbe is léphet. Vörös Imre volt alkotmánybíró pedig azt vetette fel, hogy az Országgyűlésnek kellene átvennie az Alkotmánybíróság szerepét, így alaptörvényellenesnek tudnak kimondani jogszabályokat.
Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón a reagálását onnan kezdte, hogy itthon a választók döntik el, hogy marad-e a jelenlegi kormány hatalomban vagy „Gyurcsány Ferenc és társai térnek vissza”. Gyorsan hozzátette, hogy ez utóbbitól ők szeretnék megóvni Magyarországot.
Majd rátérve a konkrét témára, a miniszter azt fejtette ki, hogy az alaptörvény és a kétharmados törvények módosítására világos szabályok vannak, vagyis kétharmados többség szükséges hozzá. Ennél is konkrétabban: az alkotmányos rend megváltoztatása lehetséges alkotmányos módon és anélkül, de ez utóbbi súlyos bűncselekmény.
A miniszter szerint egyébként „épeszű jogász” nem mond ezzel ellenkező dolgot.