
A IX. kerület új, függetlenként induló, de az ellenzéki pártok támogatását élvező polgármestere, Baranyi Krisztina egyelőre nem kapott helyet az új Fővárosi Közgyűlés egyik bizottságában sem – derült ki a közgyűlésen, ahol a Fidesz-KDNP ellenzékbe került képviselői, többek között Pokorni Zoltán is kifogásolták a bizottsági helyek felosztását. Pokorni szerint több hely járna az ellenzéknek, igazságtalan a felosztás, ezért nem delegálnak tagokat.
„Valószínűleg engem nem lehet azzal vádolni, hogy Fideszes támogatással indultam, ehhez képest semmilyen egyeztetés nem történt velem bizottsági tagságokról, és a jelenlegi listából úgy tűnik, egyik bizottságban sincs helyem"
– mondta a közgyűlési felszólalásában Baranyi Krisztina.
Az ellenzéki szövetségtől bizalmat kapott ugyanakkor Pál Tibor, akit Ferencváros polgárai közel 30 év után kiszavaztak a közgyűlésből. Az MSZP-s politikus a költségvetési bizottság tagjaként folytatja.
Felállt Budapest új vezetése: öt helyettese lesz Karácsonynak | Magyar Hang
Budapest nem ellenzékieké vagy kormánypártiaké, hanem mindenkié - mondta székfoglaló beszédében a főváros új főpolgármestere, Karácsony Gergely, aki a Fővárosi Közgyűlés keddi ülésén tette le esküjét. A közgyűlés megválasztotta a főpolgármester által javasolt főpolgármester-helyetteseket, Gy.
Soproni Tamás (Momentum) ezután felajánlotta, hogy a Momentum saját bizottsági helyei terhére ad át ilyen posztot Baranyi Krisztinának.
A Fidesz kifogásolta, hogy nem kaptak annyi helyet az alakuló bizottságokban, mint a közgyűlési arányuk: „59 százalékot szereztek ebben a testületben, és ahelyett, hogy a másik oldalnak negyven százalékot biztosítanának, feltöltik a bizottságokat a saját képviselőikkel? " - tette fel a kérdést a baloldali többségnek az ülésen Pokorni Zoltán, aki az igazságosság, átláthatóság, demokrácia és szabadság értékeit kérte számon a baloldali többségű testületen.
Karácsony Gergely arra szólította fel a fideszeseket, ajánljanak tagokat a bizottságokba. Ez ugyanis nem történt meg, és ha sem a Fidesz, sem helyettük más nem delegál tagokat, akkor nem teljes a bizottsági létszám, és a testületek nem tudják jogszerűen elkezdeni a működésüket. Erre Pokorni Zoltán úgy válaszolt:
„Nem tudunk tagokat delegálni egy igazságtalan bizottsági felosztásban"
Ezt az érvelést hangos nevetés kísérte, vélhetően az adott okot a derűre, hogy a baloldali fővárosi többség képviselői szerint a Fidesz-KDNP elmúlt években megszokottá vált országos és helyi kormányzási gyakorlata sem tükrözte maradéktalanul a Pokorni Zoltán által számonkért értékeket.