
A HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában van az a szolgálati villa, amelynek „építésével” napok óta támadják a Tisza Párt rendezvényén feltűnt Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt. Az építkezéssel kapcsolatban pedig, bárki is igényelte az ingatlant, a végső döntést államtitkári szinten kellett meghozni: vagy a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkárának, vagy a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárának, vagy pedig a HM EI Zrt. igazgatóságának. A többi között erről írt az Átlátszó, amely lekérte a ház tulajdoni lapját.
Az Index pár napja írta meg, hogy a Tisza Párt szakértőjeként felbukkanó volt Ruszin-Szendi Romulusz közel 1 milliárd forintért „építtetett magának” egy szolgálati villát Dunakeszin. A Mi Hazánk és Tényi István is feljelentést tett az ügyben hűtlen kezelés gyanúja miatt, de az Átlátszó szerint könnyen lehet, hogy a volt vezérkari főnök helyett végül másokkal szemben indul eljárás. (Megjegyzik: Ruszin-Szendivel ellentétben Benkő Tibor volt vezérkari főnök, majd honvédelmi miniszter távozásakor megvásárolta a HM EI Zrt.-től a szolgálati házát). Az ominózus dunakeszi ingatlant 244 millió 400 ezer forintért szerezték be, majd több mint 683 millió forint értékben végeztek rajta felújítást. A lap szerint Ruszin-Szendi Romulusz 2022. december 18-tól 2023. szeptember 25-ig lakott az épületben. Ruszin-Szendi Romulusz sajtómegkeresésekre azt írta, az ingatlan megvásárlását, kezelését és felújítását a Honvédelmi Minisztérium (HM) „egyik háttérintézménye” végezte abból a célból, hogy az a mindenkori vezérkari főnök szolgálati ingatlana legyen. Mivel mindent ez a háttérintézmény bonyolított le, a volt vezérkari főnök állítása szerint ő a kivitelezőkkel, a megbízottakkal és a megállapodással kapcsolatos részletekről nem tud információkkal szolgálni.
Érdeklődött az Átlátszó a Honvédelmi Minisztériumnál a többi között arról, ki adott engedélyt az építkezésre, van-e korlátozás arra vonatkozóan, hogy milyen értékhatárig vehető/bérelhető/újítható fel a szolgálati lakás, és hogy tett-e korábban bárki panaszt a Dunakeszin található ingatlan árára vonatkozóan. A minisztériumtól nem kaptak választ. A hatályos jogszabályok és az ingatlan tulajdoni lapja alapján viszont egyértelmű, hogy a villát a HM EI Zrt. vette meg 2022-ben egy helyi vállalkozótól. A területre korábban 110 millió forintos jelzálogot jegyeztek be, vagyis az ingatlan legalább ennyit, de vélhetően ennél jóval többet ér(t). A ház tehát soha nem volt Ruszin-Szendi Romuluszé, azt korábban magánszemélyek, majd a HM EI Zrt. birtokolta. A HM EI Zrt. tulajdonosa a magyar állam, felügyeleti szerve a Honvédelmi Minisztérium. És bár a tulajdonost megillető használati és rendelkezési jogok a HM EI Zrt.-éi, a cég tulajdonosi jogait gyakorló HM adhat a társaságnak utasítást arra, hogy ezeket a jogokat hogyan gyakorolja.
Gulyás Gergely, amikor a volt vezérkari főnök luxusvillájáról kérdezték, a csütörtöki kormányinfón azt mondta: „Aki monogramját az üvegbe vésetve 800 milliós hivatali villát építtet, annak távoznia kell a közéletből”. Azt, hogy a Fidesz felszínen próbálja tartani a kérdést, jól jelzi, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter vizsgálatot kezdeményezett és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz fordult Ruszin-Szendi Romulusz nemrégiben napvilágot látott villaügyével és a honvédségi helikopter használataival kapcsolatban (utóbbi arról szól, hogy Ruszin-Szendi honvédségi helikopterrel látogatta meg többször is a feleségét Ebesen).