Van-e realitása a karbonsemleges energiagazdálkodásnak, vagyis el tudunk-e szakadni a szénalapú energiatermeléstől? Ez volt a kiinduló kérdése a Karátson Gábor Kör „Amiről nem szól a választási kampány” című vitaest-sorozata harmadik állomásának. A Kossuth Klubban rendezett szerdai eseményt – amely a Green Policy Centerrel együttműködésben valósult meg – az első két alkalomtól eltérően nem az interakció, hanem a frontális munka határozta meg: a vitaindító előadások olyan pontosan jelölték ki az est kereteit, hogy azok közül a beszélgetés később sem tudott már kilépni.
Bár lassan kiderült, nem is lenne értelme a túl nagy szabadságnak, hiszen mindegy, merre indulunk, lehetünk óvatosan optimisták, kiábrándultak, realisták vagy cinikusak a karbonsemlegesség kérdésében, az ukrajnai háború mindenképpen felülírja az elképzeléseinket. Az orosz agresszió az energia- és klímapolitika terén is új játékszabályokat teremt, ezeket megtanulni pedig a közeljövő nagy kihívása lesz.
Erre figyelmeztetett a prezentációjában Kaderják Péter közgazdász, korábbi – különös körülmények között távozott – energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár is, aki a veszélyek felemlegetése ellenére ugyanakkor mégis a vitaest pozitív tónusáért felelt. Ábrákkal alátámasztott előadásában rámutatott, az elmúlt bő három évtizedben Magyarország komoly erőfeszítéseket tett a karbonsemlegesség elérése érdekében. Amíg a GDP 65 százalékkal nőtt 1990 óta, addig az üvegházhatású gázok kibocsátása pedig 33 százalékkal csökkent itthon. – Ezzel a teljesítménnyel európai összevetésben az első harmadba tartozunk, ami figyelemreméltó fejlemény – összegezte.
Az Európai Unió az üvegházhatásúgáz-kibocsátás mérséklésének célját 2030-ra 55 százalékra emelte, mivel az eredetileg kijelölt 40 százalékkal nem lehetne tartani a 2050-es karbonsemlegességet. – Az ehhez kapcsolódó magyar célértékek újratervezése még nem történt meg, a munka folyamatban van – fogalmazott Kaderják Péter, aki ezután a magyar kormány által tavaly ősszel elfogadott Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia három forgatókönyvét mutatta be.
Az „Ölbe tett kéz", a „Korai Cselekvés" és a „Halasztott Cselekvés" fantázianevű projekciók a 2050-ig tartó fejlődési ív különböző kimeneteleit vizsgálják az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, a megújuló energiaforrások felhasználása és a gazdasági hatások szempontjából. A nemzeti stratégia szerint a kormány nem nézi ölbe tett kézzel a klímakatasztrófát, a „zöld átállásnak” azonban ára van, a 2050-re elérni kívánt karbonsemlegesség évi 2,4 milliárd eurós beruházást igényel – árulta el a korábbi államtitkár.
A zöld átállás Kaderják Péter szerint az energiafüggetlenedés szempontjából sem elhanyagolható, hiszen Magyarország évi energiaimportja 5 milliárd eurót tesz ki, és ennek döntő része fosszilis energia. – Egy szisztematikus beruházási folyamat révén szabadítjuk meg az unokáinkat ettől a borzasztó fosszilis importtól. A zöld átállás ugyanakkor nem csak klímavédelmi, hanem technológiai verseny is. Ma már nem az a kérdés, hogy leváltják-e a fosszilis energiát, hanem hogy ki koordinálja majd a következő korszak technológiáit – mondta a szakértő. Az átállás egyik kulcskérdése az energiatárolás lesz, ami az akkumulátorok, és más szezonális tárolásra alkalmas technológiák jelentőségét hangsúlyozza.
Nem maradhatott ki a felsorolásból a nukleáris energia sem. Kaderják Péter hangsúlyozta, hogy az atomerőművek nélkül „nem nagyon jön ki a matek”, vagyis azok nélkül nehezen lesznek elérhetők a klímacélok, az ukrajnai háború kapcsán azonban lehetnek aggályaink. – Amikor katyusával lövik az erőműveket, az felvet bizonyos kérdéséket a technológia jövőjével kapcsolatban.
Az egykori államtitkár optimizmusát azonban még a háború sem ingatta meg, előadása alapján Magyarország jó úton halad a klímacélok elérése felé, a megújuló energiák tekintetében sem lehet okunk panaszra: 3 gigawatt napenergia-kapacitás lesz idén év végére a magyar rendszerben. Ez korábban nehezen elképzelhetőnek tűnt, mára azonban realitás, és 2050-re 80 gigawattra nőhet – utalt a töretlen fejlődés lehetőségére Kaderják Péter. Hozzátette: mindehhez „még ki kell találni” a magyar villamos energia rendszer biztonságát, illetve a tárolás kérdését is meg kell oldani, hogy nyárról télre elővehessük az energiát, mint a „spájzból a befőttet”. A szakértő figyelmeztetett, további számos területen hiányoznak a megfelelő megoldások, emiatt is csak egy több évtizedes program végén érhető el a klímasemlegesség.
A fontolva haladó Kaderják Pétert Munkácsy Béla, az ELTE Természettudományi Karának adjunktusa váltotta a színpadon, és az est dramaturgiájára – a vita műfajára – tekintettel gyorsan jelezte, hogy nem a hangsúlyok eltolódására, hanem radikális szemléletbeli váltásra számíthatunk a következő félórában. Elsőként egy kormányközeli megmondóemberek részvételével zajlott február 18-i beszélgetést idézett, ahol a politikai propagandában is aktív „szakértők” arra a következtetésre jutottak, hogy az orosz gáznak nincs alternatívája, és a megújuló energiákra való átállás kudarcot vallott. – Ezeket a gondolatokat csúnyán zárójelbe tette a vérontás, ami tőlünk alig néhány száz kilométerre történik – fogalmazott Munkácsy Béla.
Az egyetemi oktató ezután a Nemzeti Energia és Klímaterv bevezetőjét szedte darabokra, kiemelve az abban idézett energiaszuverenitás ellentmondását: ha a magyar kormány 100 százalékban orosz atomenergiára alapozná a magyar gazdaságot, azt vajon miért nevezik függetlenségnek? Oroszország szerepe ugyancsak kérdéseket vet fel az energiabiztonság kapcsán is. – Minden háborúban az atomenergiát veszik célba először, ott lehet megbénítani egy ország villamosellátását, valamiért mégis azt gondolják itthon, hogy a nukleáris energia biztonságos – mondta az adjunktus, hozzátéve, hogy az atomenergiát ma már sok szakértő véli meghaladottnak, a centralizált jellegét és a „röhejes” drágaságát illetően is. Munkácsy Béla egyértelművé tette, hogy a megújuló energiák minden szempontból alternatívát jelentenek sőt, a kérdés inkább úgy hangozhatna, hogy „van-e alternatívája annak, hogy 100 százalékban megújulókra álljunk át?”
És rögtön meg is felelt a költői kérdésre: van alternatívája a megújulóknak, erre pedig Magyarország a legjobb példa, itt a kormányzat és a bürokrácia szintjén is elszántan küzdenek a zöld technológiák ellen. Nem mindegyik ellen persze, a szélenergia azonban megmagyarázhatatlan okból tiltólistára került, holott a szélerőművekkel – megfelelő ellátottság esetén – akár az ország teljes villamos energia igényét ki lehetne elégíteni. Ennek megvalósítására ugyanakkor egyelőre semmi esély a tudós szerint, hiszen az EU-ban nálunk gördítik a legtöbb akadályt a megújulókra való átállás elé a hatóságok.
Pedig lehet ezt másképp is: Munkácsy elmondta, Dániában 2030-ra 109 százalékosra emelkedik a megújulók részaránya a villamos energia termelésében. – És ez nem azért van, mert ott méregzöld greenpeacesek ülnek a kormányban, hanem azért, mert ez ma a gazdasági racionalitás – fogalmazott. Majd az ellenpontozás kedvéért felidézett egy hazai történetet. A Bükk alján egy településen egymás szomszédságában működik egy biogázüzem és egy szarvasmarhatelep, logikusnak tűnne az együttműködésük. De erről szó sincs, a trágyát nem használják fel az üzemben, mert a két tulajdonos összeveszett, így a biomasszát 150-200 kilométerről, teherautóval szállítják a létesítménybe. – Az erőforrásokkal való felelőtlen gazdálkodást szerintem börtönnel kellene büntetni – mondta Munkácsy.
Az előadásokat követő vitában Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center klímapolitikai tanácsadója is részt vett, aki hangsúlyozta, az EU szerint el kell érni a karbonsemlegességet, vagyis az est címéül választott kérdésre a válasz egyértelmű: van realitása a karbonsemleges energiagazdálkodásnak, már csak azt kell kitalálni, hogy hogyan jutunk el a kijelölt célhoz. E kapcsán vetette fel az energiaszegénység problémáját is, ami a rezsicsökkentés kontextusában sem hagyhatunk figyelmen kívül.
Az energiaszegénységben élők nem tudják kifizetni az alapvető energiaellátás költségeit, így nem kapnak áramot, nem tudnak fűteni, főzni vagy meleg vizet használni, vagyis nehezen felbecsülhető hátrányt kell leküzdeniük a mindennapokban. Az ebben a helyzetben élők számára nem könnyen értelmezhető a karbonsemlegesség fogalma, különösen annak anyagi terhei, hiszen, ha valaki csak egy helyiséget tud elfogadhatóan kifűteni a lakásában, azt aligha a klímacélok elérése aggasztja leginkább. Ezért sem mindegy, hogy a korábban is említett, a 2050-re kijelölt állapot eléréséhez szükséges beruházásokat a társadalom mely részére terhelik rá, vagyis ki fogja finanszírozni a „zöld átállást”.
De nem is kell három évtizedre előre tekinteni, hiszen az ukrajnai háború már most súlyos döntésre kényszeríti az EU-t: le kell válni Oroszországról. Az importfüggés felszámolása azonban – anyagilag is – fájdalmas folyamat lesz, hangsúlyozta Kaderják Péter. – Ha most elzárják az orosz gázcsapokat, akkor a szükséges 10-ből 3,5 milliárd köbméter gáz nem érkezik meg Magyarországra – foglalta össze a probléma lényegét.
A takarékosság a szegénység, illetve a háború összefüggésében mást-mást jelent, az energiamegtakarítás azonban a jelen helyzetben kulcsfontosságú, érveltek a szakértők. Jelentsen ez korszerűbb technológiákat vagy a lakóházak megfelelő szigetelését – az emberi önmegtartóztatásról, visszafogottságról nem esett szó –, a klímacélok elérésééhez nélkülözhetetlen a takarékosság. Ettől elválaszthatatlan – az este folyamán refrénként visszatérő – rezsicsökkentés, amely Kaderják Péter szerint az energiaszegénység problémáját tekintve megoldást jelenthet, a piaci viszonyok ismeretében azonban a hatósági ár hosszú távon káros hatással lehet. Schaffhauser Tibor amellett érvelt, hogy a rezsicsökkentést meg lehet tartani, de diverzifikálni kell, hiszen a tehetősebbek többet fogyasztanak, és nem mindegy, hogy valaki a medencéjét fűti a nyomott árú gázzal, vagy az egy szobáját igyekszik lakható hőmérsékletűvé tenni.
